Nagyvilág

Észak-Korea újra átrakétázott Japán felett

Észak-Korea újabb ballisztikus rakétát bocsátott fel Phenjan egyik külső kerületéből keleti irányba, a rakéta átrepült Japán második legnagyobb szigete, Hokkaido felett, majd a Csendes-óceánba csapódott - jelentették péntekre virradóra a hírügynökségek.

A Jonhap dél-koreai hírügynökség tette közzé először a hírt néhány perccel a rakéta kilövése után.

Ezt követően Tokióban is megerősítették az észak-koreai rakétafelbocsátás hírét, pontosítva, hogy a szerkezet a Hokkaidón fekvő Erimo városától kétezer kilométerre keletre csapódott a tengerbe.

A rakéta típusát még nem sikerült azonosítani, az első hírek szerint a dél-koreai katonai illetékesek az amerikaiakkal közösen vizsgálták az első percekben rendelkezésre álló információkat.

Nem sokkal később dél-koreai katonai források a Jonhapnak elmondták: körülbelül 3700 kilométeres hatótávolságú rakétáról van szó, amely mintegy 770 kilométeres magasságban repült.

Két nagyobb japán légitársaság közölte, hogy az újabb észak-koreai rakétafelbocsátás nem befolyásolta sem a bel-, sem a külföldi légi járatok menetrendjét. A vasúti közlekedés azonban időlegesen szünetelt az ország északi és északkeleti körzeteiben.

Fotó: Europress

A japán kormány nem késlekedett azonnal határozottan elítélni az újabb észak-koreai ballisztikus rakétatesztet. Szuga Josihide, a japán kormány főtitkára pénteki tokiói sajtóértekezletén elfogadhatatlannak nevezte az effajta cselekményeket.

Hangsúlyozta: országa soha nem fogja eltűrni ezeket a sorozatos provokációkat, és határozottan tiltakozik Phenjannál. Mint jelezte, a szigetország szorosan együttműködik az Egyesült Államokkal és Dél-Koreával és a többi érintett állammal, hogy sürgősen megfelelő választ adjon Phenjan újabb lépésére.

Észak-Korea augusztus 29-én is ballisztikus rakétát bocsátott fel, az is átrepült Japán északkeleti része felett és a Csendes-óceánba csapódott. (MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik