Nagyvilág

ÖTEZER FORINTRA csökkentették Fülöp-szigeteken az emberi jogi bizottság éves költségvetését

A Fülöp-szigeteki parlament egy drasztikus lépéssel nagyjából ötezer forintnak megfelelő összegre csökkentette az ország vitatott drogellenes kampányát vizsgáló emberi jogi bizottság 2018-as költségvetését - jelentették be a helyi hatóságok szerdán.

Az alsóház döntését többen bírálták.

Ezzel a diktatúra felé vezető útra léptünk

– írta közleményében Francis Pangilinan szenátor, az ellenzéki Liberális Párt vezetője.

Kritikusai szerint Rodrigo Duterte Fülöp-szigeteki elnök mindent megtesz annak érdekében, hogy elhallgattassa a drogellenes kampányát bíráló hangokat. A kábítószer-fogyasztás és -kereskedelem felszámolására tett erőfeszítések több ezer ember halálához vezettek. Egy részükkel a biztonsági erők végeztek, állításuk szerint legitim körülmények között, míg mások álarcos ítéletosztó bandák áldozataivá váltak.

Az emberi jogi bizottság a független testületek egyike, amelynek alkotmányban meghatározott feladata a végrehajtás felügyelete.

A 3800 milliárd pesóról (19 ezer milliárd forintról) rendelkező 2018-as költségvetésről kedden második olvasásban szavaztak az alsóházban. A büdzsét ezt követően a szenátusnak is el kell fogadnia.

Pangilinan szenátor azt ígérte, hogy a felsőházi törvényhozók határozottan tiltakozni fognak az emberi jogi bizottság pénzügyi keretének megkurtítása ellen.

Nem fogjuk megengedni, hogy ez átmenjen a szenátusban, még ha ez azt is jelenti, hogy nem szavazzuk meg a 2018-as költségvetést

– szögezte le.

A felsőház költségvetési tervezetében 678 millió pesót (mintegy 3,4 milliárd forintot) bocsátana az emberi jogi bizottság rendelkezésére – mondta el a DZMM rádióadónak Panfilo Lacson független szenátor, volt rendőrkapitány.

Ha a két kamara összekülönbözik a költségvetésen, akkor együttesen kell létrehozniuk egy mindenki számára elfogadható változatot, amelyet aztán szavazásra bocsátanak, majd az elnökhöz küldenek ellenjegyzésre.

(MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik