Nagyvilág

Az LMP arra kéri az ukrán elnököt, ne írja alá az oktatási törvényt

Az LMP arra kéri Petro Porosenko ukrán elnököt, ne írja alá az országában elfogadott, a kisebbségi nyelvhasználatot korlátozó oktatási törvényt – közölte pénteki sajtótájékoztatóján Heltai László, az ellenzéki párt szakszóvivője. Amennyiben a törvény hatályba lép, a nemzeti kisebbségek, beleértve a kárpátaljai magyarokat, nem tanulhatnak anyanyelvükön az ukrán középiskolákban és felsőoktatási intézményekben.

Hozzátette: pártja minden fórumon fellép azért, hogy sem ez, sem más kisebbségellenes intézkedés ne léphessen életbe Európában. Ide sorolta a többi között az Európai Parlamentet, ahol – mint mondta – a többi között az európai kisebbségvédelmi törvény megszületését is támogatják.

A kárpátaljai magyarok ihatják meg az ukrán nemzeti törekvések levét
A nyelvhasználatban és a napi érintkezésben is korlátoznák a kisebbségi nyelvhasználatot, az oroszoktól való távolodás miatt.

Az ellenzéki politikus szerint a kérdésében a magyar kormány és a magyar diplomácia nagyon rosszul vizsgázott, mert semmit nem ért el a tavasz óta készülő jogszabály ellen. Hozzátette: az ukrán döntés számos tekintetben jogtalan, ellentétes például az ukrán-magyar alapszerződéssel és az ukrán alkotmánnyal is.

Más témáról szólva Heltai László elmondta: az LMP szolidáris a Tesco dolgozóival és támogatja sztrájkjukat. Magyarországon a béreket emelni kell – szögezte le, hozzátéve: továbbra is progresszív jövedelemadó-rendszert szorgalmaznak, amely szerinte azonnal megoldás lenne a Tesco dolgozóinak is.

(MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik