Nagyvilág

Észak-Korea válaszcsapással fenyegeti Amerikát

Katasztrofális következménye lehet a szankcióknak és a nyomásgyakorlásnak – mondta a rezsim egyik külügyi szóvivője.

Válaszcsapással fenyegette meg Észak-Korea kedden az Egyesült Államokat, amiért az a legerőteljesebb szankciók alkalmazását kérte Phenjannal szemben az ENSZ Biztonsági Tanácsának előző napi, rendkívüli ülésén – jelentette a KCNA észak-koreai hírügynökség.

A KCNA az észak-koreai külügyminisztérium egy meg nem nevezett szóvivőjét idézte, aki úgy fogalmazott: „a magunk ellenoffenzívájával fogunk válaszolni az Egyesült Államok szégyenletes szankcióira és nyomásgyakorlására, és az ezt követő minden katasztrofális következményért pedig teljes mértékben az Egyesült Államokat fogja terhelni a felelősség”.

Az Egyesült Államoknak egy pillanatra sem szabad megfeledkeznie Észak-Korea jelenlétéről és a birtokában lévő interkontinentális ballisztikus rakétáról, valamint atom- és hidrogénbombájáról – tette hozzá a szóvivő.

Észak-Korea vasárnap bejelentette, hogy sikeresen tesztelt egy olyan hidrogénbombát, amelyet képes lenne egy ICBM-re is felszerelni, és a Biztonsági Tanács ezt követően hívott össze rendkívüli ülést hétfőre.

Kedden az Asia Business Daily című szöuli napilap meg nem nevezett hírszerzési forrásra hivatkozva jelentette, hogy Észak-Korea feltehetően egy ICBM-et szállít a nyugati partvidékére, ahol Phenjannak rakétakilövő létesítményei vannak.

A dél-koreai védelmi minisztérium nem erősítette meg a lapinformációt, de hétfőn a tárca a parlamentnek tett jelentésében arra figyelmeztetett, hogy Észak-Korea bármelyik pillanatban kész újabb rakétatesztekre, a többi között interkontinentális ballisztikus rakétákkal is.

A vasárnap végrehajtott hatodik kísérleti nukleáris robbantás miatt összehívott rendkívüli BT-ülésen Nikki Haley, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete úgy fogalmazott: csakis a legerőteljesebb szankciók állíthatják meg Phenjant.

„Az Egyesült Államok óriási tévedésben van, ha azt hiszi, hogy megfélemlítheti vagy meggyőzheti Észak-Koreát azzal, hogy az összes opció mérlegeléséről és a legkeményebb szankciók kivetéséről beszél” – mondta a névtelenül nyilatkozó észak-koreai külügyi szóvivő. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik