Nagyvilág

Vlagyimir Putyin 5 pontos és racionális állítása Észak-Koreáról

Ha hideg, racionális és pontos helyzetértékelésre vágyunk a világ eseményeivel kapcsolatban, nem Vlagyimir Putyin lesz az első ember, aki eszünkbe fog jutni. Most meglepő módon mégis az történt, hogy az orosz elnök elmondott egy csomó pontos és racionális állítást az észak-koreai konfliktussal kapcsolatban.

Putyin a kínai Hsziamenben beszélt az újságíróknak, ahol ezeket mondta:

Észak-Koreában előbb fognak füvet enni, mint hogy szankciók miatt feladják a saját nukleáris programjukat.

Észak-Korea atomprogramja jelenleg az egyetlen olyan lehetőség, amivel ijesztőnek tűnhet a világ felé. Az ő szemükben tehát ez jelenti a túlélés kulcsát.

A katonai hisztéria globális katasztrófához vezethet.

Ahogy azt már korábban is megírtuk, Észak-Korea annál hangosabban fog fenyegetőzni, minél hangosabban reagál rá az Egyesült Államok. Csak enyhítéssel és csöndes tárgyalással lehetne bármit elérni.

A szanckiók politikája kifutotta magát, hatástalan.

Itt Putyin nyilván önérdekből is beszél, mert Észak-Koreával szemben Oroszország valóban megszenvedi a nyugati szankciókat. Észak-Korea viszont amúgy is szegény, de nagyrészt önellátó ország. És ha valaki meg is tudná őket szorongatni, az Kína lenne, de nem valószínű, hogy ezt megtenné.

Mindenki emlékszik rá, mi történt Irakban Szaddám Husszeinnel és Líbiában Moamer Kadhafival. Mindketten belementek, hogy nem fejlesztenek tömegpusztító fegyvereket. Az Egyesült Államok és szövetségesei mindkét országot lerohanták.

Észak-Koreában valóban úgy gondolhatják, hogy egy ilyen rezsimet csak akkor tűr el az Egyesült Államok, ha fél tőle. Iraktól és Líbiától valójában nem féltek. Mindkét diktátor meg is bukott. Kim Dzsongun ezt szeretné elkerülni.

Csak akkor fogják feladni, ha biztonságban érzik magukat. És mitől éreznénk magukat biztonságban? A nemzetközi jogtól.

Itt Putyin arra utal, hogy Észak-Korea legfeljebb akkor lenne hajlandó abbahagyni a fenyegetést, ha úgy érezné, valóban garantálja a nemzetközi jog, hogy az országot nem rohanhatják le. Ez elég messze van. Egyébként ebben is van önérdek, csak kicsit csavartabb formában, mert ezzel Putyin a Krímre és Ukrajnára is utalt

Amerika most le tudna szedni minden észak-koreai rakétát, de már nem sokáig
Észak-Korea gyorsabban fejleszti saját támadóképességeit, mint Amerika a védelmet. Két kamion száguld egymással, és egyik sem akarja előbb elrántani a kormányt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik