Nagyvilág

Az Európai Unió és a NATO is elítélte az észak-koreai atomrobbantást

Határozottan elítélte a NATO és az Európai Unió az Észak-Koreában vasárnapra virradóra végrehajtott kísérleti atomrobbantást. Jens Stoltenberg, az észak-atlanti szövetség főtitkára közleményében kiemelte: Phenjan a lépéssel ismét “kirívóan megsértette” az ENSZ Biztonsági Tanácsa által hozott határozatokat.

A NATO-t aggodalommal tölti el Észak-Korea “destabilizáló viselkedése”, amely fenyegetést jelent a regionális és a nemzetközi biztonságra – fogalmazott a főtitkár.

A főtitkár felszólította az észak-koreai rezsimet, hogy “azonnali hatállyal, teljes mértékben, igazolhatóan és visszafordíthatatlanul” szüntessék be a kísérleti atomrobbantásokat és rakétateszteket, illetve kezdjenek párbeszédet a nemzetközi közösséggel.

A történtekre Federica Mogherini uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő is reagált, elfogadhatatlannak nevezve, hogy Phenjan a mostani lépéssel ismételten megsértette nemzetközi kötelezettségeit, ami súlyos veszélyt jelent a térség és a világ biztonságára.

Az Európai Unió üzenete világos: Észak-Koreának fel kell hagynia a nukleáris és más tömegpusztító fegyverek, valamint ballisztikus rakéták fejlesztését szolgáló programjaival, és be kell szüntetnie minden ehhez kapcsolódó tevékenységet – közölte Mogherini.

Észak-Korea arról számolt be, hogy sikeresen tesztelt vasárnap egy hidrogénbombát, amelyet fel lehet szerelni az új interkontinentális ballisztikus rakétákra. A sajtónak nyilatkozó szakértők szerint azonban távolról egyelőre nehéz megállapítani, hogy valóban hidrogénbombát teszteltek-e.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik