Nagyvilág

Ezreket fertőzhetett meg hepatitises hússal egy brit áruházlánc

Sertéspánik van a briteknél, miután kutatók kinyomozták azoknak a betegeknek a vásárlási szokásait, akik a Hepatitis E egy speciális vírustörzsével fertőződtek meg még jó pár évvel ezelőtt, a nyomok pedig egy meg nem nevezett áruházlánchoz vezetnek. A vírus májcirrózist és idegsorvadást is okozhat, a hús pedig, amiben a fertőzést okozó vírus terjed, az EU-ból, elsősorban Hollandiából és Németországból került a szigetországba kolbász és egyéb disznóhúsból készült élelmiszerek formájában. Az, hogy a hazai disznóhús egészséges, akár meg is nyugtathatná a briteket, ám a fertőzött termékek így is több ezer emberhez eljuthattak, ugyanis, mint kiderült, egy áruházlánc nagy tételben árusította – persze tudtán kívül.

A félelem, hogy a vírus szétterjed, akkora, hogy jelenleg a véradásokon begyűjtött vért, a donorszerveket és -szöveteket is ellenőrzi a helyi egészségügyi hatóság. A fertőzöttekben egy dolog biztosan közös: ugyanattól az áruházlánctól vásároltak saját márkás kolbászt és csomagolt, szeletelt sonkát, ám sem az egészségügyi hatóság, sem az élelmiszerfelügyelet nem hajlandó megnevezni a kérdéses áruházat, csak Supermarket X-ként hivatkoznak rá. Jelenleg hatvan ismert betegről tudnak, ám a becslések szerint akár 150 – 200 ezer brithez is eljuthattak a fertőzött termékek. Egy forrás szerint egyébként a Tescóról van szó, a lánc szóvivője úgy nyilatkozott a Sunnak, hogy nagyon szoros együttműködésben dolgoznak mindkét említett hatósággal, hogy biztosítsák termékeik biztonságát.

A kutatás, amiről most szó van, hat évvel ezelőtt készült, kis számú résztvevővel, és bár nem mutattak ki közvetlen kapcsolatot bizonyos termékek és a hepatitis E fertőzés között, mi mindig figyelünk arra, hogy az efféle kutatási eredményeket megvizsgáljuk.

A gond az, mutat rá a kérdéses kutatás, hogy az összes húsipari vállalatnak és áruháznak van aggódni valója, hiszen óriási mennyiségű állat fertőződött meg akkor – azért is nem nevezik meg az áruházat, mert nem tehetők felelőssé a fertőzésért. A fertőzöttek kb. két százaléka lett beteg, a legtöbbjüknél csak néhány tünet jelentkezett, ám páran, főleg az idősebb, vagy gyenge immunrendszerű betegek, komolyan megbetegedtek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik