Az amerikai elnök szerint a Charlottesville-ben történtekért nemcsak a neonácik, Ku-Klux-Klan tagok, a fehér faj felsőbbrendűségét hirdetők a felelősek, noha egyikük hajtott a tömegbe és gázolt halálra egy fiatal nőt. Trump előzőleg – sokak szerint megkésve – elítélte a nacionalistákat, kedden azonban már – a tények ismeretében – megosztotta a felelősséget a tüntetők, ellentüntetők között, a bal- és a jobboldali csoportokat is hibáztatta az atrocitásokért.
Addig nem tehettem nyilatkozatot, amíg nem ismertem valamennyi tényt.
Az elnök a New York-i Trump-toronyban eredetileg az amerikai infrastrukturális fejlesztésekről éppen aláírt rendeletét jelentette be, de kérdésekre válaszolva visszatért a Charlottesville-ben történtekre, és azt mondta, mindkét oldalon voltak tévedések.
Az egyik oldal rossz, a másik oldal szintén nagyon erőszakos volt, szemernyi kétségem sincs efelől. Szerintem mindkét fél hibáztatható. Elítélem a neonácikat és a fehér felsőbbrendűséget hirdetőket, de higgyék el nekem, a demonstráción nem mindenki volt neonáci vagy fajgyűlölő.
Korrektségről beszélt
Megkésett nyilatkozatát is azzal magyarázta, hogy meg akart ismerni valamennyi tényt. Előzőleg mind republikánus, mind demokrata politikusok bírálták, amiért a zavargások kirobbanásakor nem nevezte meg azonnal a felelősöket.
Szeretek korrekt lenni, meg akarom ismerni a tényeket.
Mint mondta, a szombati “szörnyűséges nap volt” az amerikai nemzetnek, az ellentüntetők közé hajtó autó vezetőjét gyilkosnak, tettét megbocsáthatatlannak nevezte.
Donald Trump vélhetően nem olvasta elődje, Barack Obama véleményét.
A vas és acél országa
Trump a sajtótájékoztatón bejelentette, hogy elnöki rendelete felgyorsítja az ország nagyszabású infrastrukturális beruházásait, kormányzata ugyanis – választási ígéretéhez híven – utak, hidak, épületek megújítására készül, amire ezermilliárd dollárt szán, és közben a környezetvédelemre is ügyel.
Amerikai munkásokkal, amerikai vassal, amerikai acéllal építjük újjá az országot.
Az elnöki rendelet kétéves határidőt ír elő az infrastrukturális beruházások valamennyi engedélyének megszerzéséhez, majd ezt követően indulnak meg a munkálatok.
Az ipari tanács újabb tagja hagyta ott
A 13 millió embert tömörítő legnagyobb szakszervezeti szövetség, az AFL-CIO vezetője a Twitteren jelentette be, lemond Trump ipari tanácsában betöltött posztjáról, mert nem tud leülni
egy olyan elnökkel, aki eltűri a belföldi terrorizmust
– fogalmazott Richard Trumka arra reagálva, hogy az elnök nemcsak a neonácikat és a fehér fajvédőket hibáztatta a Charlottesville-i véres összecsapásokért, hanem az ellentüntetőket is.
Előzőleg hasonló okok miatt távozott a testületből a Merck gyógyszergyár elnök-vezérigazgatója, az Intel elnök-vezérigazgatója, a sportszereket és sportruházatot gyártó Under Armour igazgatója és az Amerikai Iparosok Szövetségének vezetője.
Valamennyien bírálták az elnök reakcióját a Charlottesville-ben történtekre. Bírálta az elnököt a Walmart áruházláncolat igazgatója is, de ő maradt a bizottságban.
Trumpot nem hatják meg a távozók
A The Wall Street Journal című lap szerint a lemondások alaposan próbára teszik a Fehér Ház és a vállalati vezetők közötti, amúgy is feszült viszonyt. Az alkalmazottak, a fogyasztók és a politikai aktivisták egyre nagyobb nyomást gyakorolnak a cégvezetőkre, hogy politikai kérdésekben is foglaljanak állást. A tanácsadó testületből – nem sokkal megalakulása után – kilépett már Elon Musk, a Tesla és Robert Iger, a Disney elnök-vezérigazgatója. Ők amiatt tiltakoztak, hogy a Trump-kormányzat bejelentette, kilépteti az Egyesült Államokat a párizsi klímaegyezményből.
Donald Trump a távozó gazdasági vezetőkről azt mondta: “kilépésükkel azt jelezték, hogy nem is vették komolyan a feladatukat”. A Fehér Ház névtelenséget kérő tisztségviselői azt nyilatkozták a The Wall Street Journalnek, hogy a tagok nem vettek részt a napi politikai döntéshozatalban. (mti)