Nagyvilág

Már 49 halálos áldozata van az egyiptomi vonatbalesetnek

Negyvenkilencre emelkedett a pénteki alexandriai vonatszerencsétlenség halálos áldozatainak száma – közölte az egyiptomi állami televízió szombaton.

Az ütközésben több mint 120-an sérültek meg.

Az egészségügyi minisztérium korábban arról tájékoztatott, hogy 36-an életüket vesztették, amikor egy Kairó és Alexandria között közlekedő gyorsvonat hátulról belerohant egy Port-Szaídból Alexandriába tartó, várakozó szerelvénybe egy állomáson. Az ütközés következtében kisiklott a gyorsvonat mozdonya és a másik szerelvény két hátsó vagonja.

AFP PHOTO / KHALED DESOUKI

A szerencsétlenség pontos oka egyelőre nem ismert. Az al-Maszri al-Jóm magánkézben lévő napilap névtelen forrásokra hivatkozva azt írta, hogy az ütközést hibás váltóállítás okozhatta.

Az állami televízió szerint Hesam Aaraft közlekedési miniszter több vasúti tisztségviselőt felfüggesztett hivatalából a nyomozás idejére.

A vonalon szombatra már helyreállt a közlekedés.

Egyiptom történetének legsúlyosabb vasúti szerencsétlensége 2002-ben történt, amikor Kairó közelében kigyulladt egy személyvonat, és mintegy 370 ember bennégett. Tíz évvel később Egyiptom déli részén egy szerelvény belerohant egy iskolabuszba, akkor 49-en haltak meg, köztük 44 gyerek.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik