Nagyvilág

Trump: Már ideje volt, hogy valaki fellépjen Észak-Koreával szemben

Az elnök azt mondta, talán nem volt eléggé kemény, amikor sosem látott tüzet és haragot ígért.

Az Egyesült Államok egyelőre nem beszél megelőző csapásról Észak-Korea ellen – jelentette ki csütörtökön a New Jersey-ben nyári szabadságon tartózkodó Donald Trump, aki Mike Pence alelnökkel együtt jelent meg az újságírók előtt.

Az elnök figyelmeztette ugyanakkor Észak-Koreát, hogy ha bármit lép, támadást tervez az Egyesült Államok és szövetségesei ellen, akkor legyen nagyon ideges, mert olyan bajba kerülhet, mint korábban kevés más nemzet. Azt mondta: keddi kijelentése, miszerint olyan tüzet és haragot zúdít Észak-Koreára, amilyet még nem látott a világ,

talán nem volt eléggé kemény.

Hozzátette: Észak-Korea „hosszú évek óta ezt csinálja országunkkal, és már ideje volt, hogy valaki felemelje szavát ennek az országnak a népéért és más országok népeiért is”.

Leszögezte ugyanakkor, hogy továbbra is számol a feszültség tárgyalásos enyhítésével és a konfliktus ily módon történő rendezésével. Amikor az egyik újságíró azt firtatta, hogy várható-e megelőző csapásmérés Észak-Koreára, Trump határozottan kijelentette:

erről nem beszélünk soha, majd meglátjuk, mi történik.

Ismét kifejtette, hogy Kína tehetne többet is a helyzet rendezése érdekében, de az az érzése, hogy Peking a jövőben aktívabb lesz ez ügyben.

A rövid sajtótájékoztatón bejelentette azt is, hogy „szükségállapotot” fog kihirdetni a kábítószerek és opiáttartalmú szerek terjedése miatti országos válság enyhítésére, de ennek részleteiről egyelőre nem mondott semmit.

Donald Trump a sajtóértekezlet előtt konzultációt tartott nemzetbiztonsági tanácsadóival. Erről külön tájékoztatta az újságírókat. Kifejtette, hogy az afganisztáni háború új stratégiáját illetően nemsokára döntést hoz.

Kérdésre válaszolva megerősítette, hogy Herbert McMaster változatlanul élvezi a bizalmát.

Ez az állásfoglalás különösen az után fontos, hogy a hírek szerint az elnök stratégiai tanácsadója, Steve Bannon McMaster eltávolítását szorgalmazza, éppen az afganisztáni háborúban követendő új stratégia miatti nézetkülönbségükre hivatkozva.

Iránnal kapcsolatban az elnök ismét hangot adott azon véleményének, hogy az iszlám köztársaság nem tartja be az atomalku szellemiségét.

Moszkva döntéséről, miszerint az oroszországi amerikai képviseletek munkatársainak létszámát 775 fővel csökkenteni kell, megjegyezte: „úgyis megpróbáltuk csökkenteni a bérköltségeket, így nagyon hálás vagyok, hogy ezektől az alkalmazottaktól most megválhatunk. Nincs reális oka, hogy visszavegyük őket”.

(MTI, fotó: Europress / AFP / Nicholas Kamm)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik