Nagyvilág

Csak Trumpra várnak az Észak-Korea ellen induló bombázók

Kész a megelőző csapás terve.

Az amerikai védelmi minisztérium elkészítette az Észak-Korea elleni megelőző csapás részletes terveit – értesült az NBC. Az amerikai hírtelevíziónak magas rangú katonai tisztségviselők elárulták, a tervek szerint Guamról induló B-1B típusú stratégiai bombázók képeznék a csapásmérő erő gerincét, és a műveletet további harci repülőgépekkel, műholdakkal és drónokkal támogatnák.

Több forrás szerint a lehetséges célpontok között lenne nagyjából két tucat rakétaindító állomás és rakétakísérletekre használt létesítmény.A Trump által mérlegelt két-három katonai opció közül ez az egyik olyan, amelyikkel talán lenne némi esély elkerülni a konfliktus eszkalálódását – mondta James Stavridis, a haditengerészet nyugalmazott admirálisa. Szerinte a megelőző csapás mindenképp azzal a kockázattal járhat, hogy Phenjan támadást indíthat Szöul vagy akár a Guam szigetén levő Andersen légi bázis ellen.

Obama hibáját követhette el az Észak-Koreát fenyegető Trump
Sosem látott tüzet ígért az amerikai elnök, felbolydult a közvélemény, de a szakértők kételkednek abban, hogy nagyobb lenne a valós fenyegetés.

Az utóbbi napokban fokozódott az Egyesült Államok és Észak-Korea közötti fenyegetőzés. Donald Trump “olyan tűzzel és haraggal” fenyegette meg Phenjant, “amilyet még nem látott a világ”, ha Észak-Korea tovább fenyegeti az Egyesült Államokat. Phenjan erre szerdán közölte: “komolyan mérlegeli”, hogy közepes hatótávolságú ballisztikus rakétáival csapást mér Guam szigetére.

Napokon belül elkészül Észak-Korea terve Guam megtámadására
Kim Dzsong Un rakétái a sziget közelében csapódhatnak be.

Guam az Egyesült Államok legtávolabbi területe a Csendes-óceánon. A sziget, ahol amerikai katonai bázis működik, légvonalban 3300 kilométerre fekszik Észak-Koreától, s így földrajzilag közelebb van Ázsiához, mint az Egyesült Államok többi területéhez. A guami bázison jelenleg hat B-1B típusú nehézbombázó állomásozik. (mti)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik