Nagyvilág

Közzétették Diana hercegnő intim videóit

A dokumentumfilm már bemutatása előtt nagy vihart kavart.

 

Diana hercegnő magánéletének legintimebb részletei kerültek nyilvánosságra. A walesi hercegnő halálának közelgő huszadik évfordulója alkalmából vasárnap este a Channel 4 brit televízió – sokak felháborodása ellenére – leadta azt a dokumentumfilmet, amelyben eddig soha nem látott videofelvételek is szerepeltek.

A Diana: In Her Own Words (Diana a saját szavaival) már a bemutatója előtt vihart kavart Nagy-Britanniában.

A dokumentumfilmhez felhasznált felvételek azután készültek, hogy Károly brit trónörökös és Diana bejelentették különválásukat. Magánéleti gondjai mélypontján a walesi hercegnő titokban beszédtanárt fogadott, hogy segítse őt a felkészülésben az aktívabb közéleti szereplésre. Peter Settelen színész ennek keretében vette videóra az üléseket.

Diana saját és a királyi család legbensőbb dolgairól is beszélt – szégyenlős, halk szavú, beszéde néhol nehezen érthető, sokszor inkább arckifejezése a meghatározó. Gyerekkoráról azt mondta, mindig úgy érezte, más mint a többiek. “Lázadó” lélek volt, nem érdekelte a tanulás. Élete legboldogabb időszakának azt nevezte, amikor barátnőivel lakott együtt Londonban.

Kapcsolata kezdetéről Károllyal sem őrzött kellemes emlékeket, tolakodónak érezte a trónörökös közeledését. Eljegyzésük bejelentésekor egy riporter azt kérdezte, szerelmesek-e egymásba, mire Diana rávágta, természetesen, Károly viszont kitérő választ adva azt mondta:

bármit is jelentsen a szerelem.

A most bemutatott felvételek szerint az ifjú menyasszonyt letaglózták jegyese szavai, a kérdést pedig végtelenül ostobának találta. A júliusi esküvő előtt mindössze tizenháromszor találkoztak.

Kétségbeesetten akartam, hogy működjön, kétségbeesetten szerettem a férjemet. Nehéz feladat walesi hercegnek lenni, még nehezebb királynak.

– mondta saját és férje sorsáról.

Házasságuk rövid idő alatt megromlott, Károly és Camilla Parker-Bowles – a trónörökös jelenlegi felesége, Kamilla cornwalli hercegnő – állítólagos viszonyát nyílt titokként kezelték az udvarban. Diana úgy érezte, nem elég jó. Maga ellen fordult, bulimiás lett.

A családban mindenki tudott a bulimiámról

– mesélte a beszédtanárának, megjegyezve, hogy alkoholba nem fojthatta bánatát, mert az túl nyilvánvaló lett volna, és az anorexiával is ugyanez volt a helyzet. “Valami diszkrétebbet” akart, így kezdte el hánytatni magát.

Második gyermeke, Harry herceg születése után beleszeretett a királyi testőrség egyik tagjába. Mint fogalmazott, Barry Mannakee volt az, aki segített neki talpon maradni.

Ő volt a legnagyobb szerelmem

– vallott a kapcsolatról. A férfit azonnal elbocsátották Diana mellől, s alig három hétre rá balesetben meghalt. A hercegnő mindig is gyanúsnak találta szerelme halálának körülményeit.

Házasságuk Károllyal végleg zátonyra futott, a trónörökös azt mondta neki, nem akar ő lenni az egyetlen walesi herceg a brit történelemben, aki nem tart szeretőt. Fülöp herceg, Károly apja, az uralkodó férje Diana szerint azt mondta fiának, ha nem működik a frigy, visszamehet Camillához.

A hercegnő megosztotta aggodalmait II. Erzsébettel.

Nem tudom, mit tegyek, mondtam neki. Nem tudom mit tegyél, válaszolta ő, hozzátéve, hogy Károly reménytelen

– mondta Diana a felvételeken, amelyeken beszélt házaséletükről is. “Háromhetente egyszer” – osztotta meg, hozzátéve, hogy aztán Harry születése után 1-2 évvel teljesen kihűlt a viszonyuk.

Tudtam, hogy a saját utamat kell járnom

– mondta házasságuk végéről és arról, hogy új szerepre készült a közéletben: még erősebben akarta képviselni azokat, akiket a társadalom kitaszított magából, magánéletével kapcsolatban pedig azt akarta, hogy az ő olvasata is napvilágot lásson.

A dokumentumfilm nem fest hízelgő képet Károlyról, de szinte kizárt, hogy a trónörökös megszólaljon az ügyben. A herceg a nyilvánosság előtt sosem beszél első feleségéről, ritka kivétel volt, amikor Dél-Afrikában járva Nelson Mandelának méltatta Dianának az AIDS-betegekért, valamint a szegénység és a taposóaknák ellen végzett munkáját, és azt mondta, hogy az asszony halála “tragikus és idő előtti” volt.

Mint arra sokan felhívták a figyelmet, a felvételeket nem a nyilvánosságnak szánták, így szerintük nem volt etikus, hogy a Channel 4 felhasználta őket. Diana kendőzetlenül beszél rajtuk, nem úgy, mint a BBC Panorama című műsorának 1995-ben adott híres-hírhedt interjúban, amelyben előzetesen egyeztetett kérdésekre válaszolt.

Diana fivére, Spencer gróf a néhai hercegnő két fiának lelki nyugalmát szem előtt tartva arra kérte a közszolgálati adót, ne vetítse le az alkotást. Régi barátainak egy része is azon a véleményen volt, hogy a videofelvételeken elhangzottak nem tartoznak a nyilvánosságra. Más bizalmasai azonban megszólalnak a filmben.

A hercegnő 20 éve, 1997. augusztus 31-én autóbalesetben halt meg Párizsban.

Újabb részletek derültek ki Diana hercegnő 20 évvel ezelőtti haláláról
Egy francia dokumentumfilm szerint az autó tehet az egész balesetről. Diana és a szeretője egy roncsban ültek, ami irányíthatatlanná vált.

Halála idei huszadik évfordulójára szobrot kap Diana a Kensington-palota parkjának nyilvánosan látogatható részén.

diana-hercegno(430x286).jpg (diana hercegnő, )
Szobrot kap Diana hercegnő
Fiai állíttatják a két évtizede elhunyt édesanyjuknak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik