Nagyvilág

Élőben közvetítették, ahogy szexuálisan molesztálnak egy 5 éves kislányt

A brit nő egy pedofil amerikai nőnek tartott „showműsorokat”, olykor párjával együtt molesztálva a bedrogozott gyermeket.

Több alkalommal is szexuálisan zaklatott egy bedrogozott kislányt egy brit nő, aki a molesztálásokat élőben közvetítette egy Kaliforniában élő nőnek – jelentette a brit sajtó. A most 33 éves Sarah Gotham ellen hatrendbeli, 13 évnél fiatalabb gyerek ellen elkövetett szexuális molesztálás vádjával állt bíróság elé, tárgyalás jelenleg is tart az angliai Plymouth városában.

A perről szóló tudósítások szerint a nő 2012 decembere és 2013 márciusa között öt „showműsort” tartott a San Franciscóban élő Kori Ellisnek. Volt, amikor akkori szexuális partnerével, Craig Forbesszal együtt, és volt, amikor egyedül szórakoztatta őt a pedofil műsorral.

A Plymouth városában élő Gotham ellen azután indítottak eljárást, hogy az FBI és a helyi rendőrség 2015 áprilisában letartóztatta Ellist, miután a neten keresztül azonosították. A saját magát pedofilként jellemző nő a kisebb büntetésért cserébe együttműködött a hatóságokkal, és ekkor mondta el, milyen élő közvetítéseket tartott neki Gotham.

A „show-kat” a skype-os videóhívásokon keresztül tartották. Ellis elmondása szerint a nagyjából ötéves kislány láthatóan el volt kábítva, és nem tudta, hogy mit művelnek vele – közölte a tárgyaláson az ügyészség.  Ellis állítása szerint Gotham és Forbes az ágyon kiütve fekvő kislány mellett szeretkeztek, és közben fogdosták és tapizták a kislányt. És voltak alkalmak, amikor a brit nő egyedül molesztálta a kislányt.

A hatóságoknak nem sikerült azonosítaniuk az áldozatot. Gotham tagadja az ellene felhozott vádakat, és azt is, hogy valaha is pedofil felvételeket nézett volna.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik