Nagyvilág

Megölte 6 éves kislányát, hogy megmentse a földönkívüliektől

Puskával lőtte agyon gyermekét, hogy „a mennyországba jutassa”, és ezzel megmentse.

Azért ölte meg hatéves lányát egy 27 éves amerikai nő, hogy megmentse a földönkívüliektől – jelentette a helyi sajtó. Darla Elizabeth Hise még februárban lőtte agyon gyermekét a Virginia állambeli Hot Springs városában található otthonában. Az, hogy mivel indokolta a gyilkosságot, csak most került nyilvánosságra, a bíróságnak benyújtott iratokból.

Hise házához február negyedikén vonultak ki a rendőrök, miután bejelentés érkezett onnan kiszűrődő lövéshangokról. A nő beengedte a rendőröket, akik már holtan találták a nő hatéves lányát. A házban volt a nő 3 éves fia is, akit az eset után rokonoknál helyeztek el.

A nő ezután egy nyomozónak elmondta, azért ölte meg lányát, hogy megmentse a gyermekeit veszélyeztető földönkívüliektől. Ezért lányát „a mennyországba jutatta”, ahol biztonságban lehet. Később egy pszichiátriai intézet dolgozóinak arról beszélt, hogy „földönkívüliek vannak a testében, és azt követelte, szedjék ki azokat a hasából.”

A nő ügyvédje most azt kérte a bíróságtól, hogy a nő tárgyalásán ne vegyék figyelembe a nyomozóknak tett nyilatkozatait. Amit azután tett, hogy lemondott hallgatási jogáról, valamint arról, hogy ügyvéddel beszéljen, mielőtt bármit is mond a hatóságoknak. Az ügyvéd szerint a nő nem volt olyan mentális állapotban, hogy józanul fel tudta volna mérni, mit jelent, hogy lemondott erről a jogáról.

A nő ellen szándékos emberölés, gyilkossági kísérlet, metamfetamin birtoklása valamint lőfegyver és kábítószer egyidejű birtoklása vádjával indítottak eljárást. A nő tárgyalása augusztus 23-án kezdődik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik