Az ausztrál hatóságok megakadályoztak egy terrorista merényletet, amely egy repülőgépet vett volna célba – jelentette be szombaton Malcolm Turnbull ausztrál miniszterelnök.
Pénteken éjjel csaptak le nagyszabású rendőrségi akcióval a feltételezett merénylőkre Sydney-ben, négy embert őrizetbe vettek, akik ellen még nem emeltek vádat.
Turnbull szavai szerint a merényletterv szélsőséges iszlamista indíttatású volt. Hozzátette, hogy a rendőrségi művelet még nem ért véget.
Az ausztráliai repülőtereken megszigorították a biztonsági készültséget, a miniszterelnök azt kérte az utasoktól, hogy lehetőleg minél kisebb poggyásszal érkezzenek.
Ausztrália rendőrfőnöke közölte: a rendőrségi akciót Sydneyben annak nyomán rendelték el, hogy az ausztrál hírszerzés megbízható információt kapott a partnerügynökségektől terrorista összeesküvésről és egy házi készítésű szerkezetről. Hozzátette, hogy egyelőre még kevés az információ a tervezett merénylet helyéről, időpontjáról és pontos céljáról.
Michael Keenan igazságügyi miniszter emlékeztetett arra, hogy a mostani merényletterv már a 13. komoly terrorista fenyegetés volt, amelynek elejét vették az ausztrál hatóságok 2014, a biztonsági szint megemelése óta. (MTI)