Nagyvilág

Hős muszlim mentett meg suttyóktól egy keresztény párt

A bíróság szerint is rasszista volt három muszlim fiatal támadássorozata, amit egy negyedik muszlim állított meg Liverpoolban.

Kiválóan illusztrálja az alábbi eset, hogy nem minden muzulmán olyan ördögtől való figura, ahogy pl. Magyarországon a politika beállítja. Ugyanis Nagy-Britanniában történt a Mirror szerint egy olyan eset, hogy egy muszlim férfi szállt szembe három szintén muszlim sráccal, mert azok egy “fehér keresztény” párt inzultáltak a nyílt utcán.

A haveri összejövetelből hazafelé tartó Edris Nosratinak ráadásul igazolnia kellett az ittas Amin Mohmed, Mohammed Patel és Faruq Patel trió előtt, akiket emiatt ő Iszlám Állam-tagoknak hitt. Ezt megtette, majd a fiúkra hívta a rendőrséget. Eközben végig követte őket, sőt az egyikükkel konfrontálódott is: Faruqot ipponnal vitte a földre a 35 éves, iráni származású férfi, bár előtte őt is megütötték.

A Liverpool Echónak azt mondta, nem adta fel végig, meg akarta állítani őket. Szerinte ha senki sem kapja el a bandát, rosszabbat is tehettek volna. Ezért felelősséget érzett, így tovább követte őket. Ugyanis a fiatalok folyamatosan kérdezgették a szembejövő embereket, hogy tudnak-e “muszlim szavakat”, a keresztényeket pedig megütötték.

Szerinte a három srác hülyeséget tett, ő pedig nem akarja, hogy az emberek azt higgyék, minden muzulmánnak ilyenek járnak fejében. Ahogy fogalmazott:

Ez a fajta dolog, hogy milyen a vallásod vagy milyen politikai csoportot kedvelsz, ez mind személyes és senkit sem kéne megtámadni emiatt.

A rendőröknek maga Edris Nosrati adta át az egyik sráctól elvett telefont, amiben még benne volt egy videó az egyik bántalmazásról. A három férfit tehát elfogta a rendőrség, és faji vagy vallási indítékból elkövetett súlyos testi sértéssel gyanúsították meg őket. A bírósági tárgyalás is gyorsan megvolt, 18-42 hét közötti börtönbüntetést kaptak a bandatagok, egyikük az ítélethirdetéskor el is sírta magát.

Edris Nosrati közben hős lett: a nyolc éve Liverpoolban élő férfi – aki egy mexikói gyorséttermet üzemeltet – sorra kapja a kollégáktól és barátoktól az elismerő üzeneteket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik