Nagyvilág

Az iraki kormányerők újra összecsaptak az Iszlám Állammal

Az iraki kormányerők szerdán újból összecsaptak az Iszlám Állam harcosaival az észak-iraki nagyváros, Moszul óvárosi részén napokkal Bagdad bejelentése után, amely szerint sikerült győzelmet aratni a dzsihadisták fölött a városban.

Az iraki kormányerők tagjai helyi idő szerint kedd éjfél előtt nem sokkal keveredtek tűzpárbajba a terrorszervezet harcosaival, és az összecsapások szerdán is folytatódtak – közölték helyi lakosok a Reuters brit hírügynökséggel telefonon.

Visszafoglalták Moszult az Iszlám Államtól
Az iraki kormányfő gratulált a győzelemhez.

A szemtanúk beszámolója szerint a nap folyamán a hadsereg helikopterei bombázták az óvárost, amely fölött sűrű füstoszlopok voltak láthatóak, azt azonban a lakosok nem tudták megmondani, hogy ezek a bombázások, vagy az Iszlám Állam robbanószerkezeteiből szálltak-e fel.

A két nappal ezelőtti győzelem bejelentése ellenére továbbra is háborús körülmények között élünk

– mondta az egyik lakos. Egy másik szemtanú szerint a robbanások fél kilométeres körzetben rázták meg a környéket.

Egy iraki katonai illetékes szerint a jelenlegi harcok a várost a dzsihadistáktól “megtisztító hadművelet” részei. Az Irakban tartózkodó Stephen Townsend amerikai altábornagy szerint akár több száz dzsihadista lehet még Moszulban.

Még nem tisztítottunk meg minden épületet a városban”, amelyben még akadnak elrejtett robbanószerkezetek, valamint ellentámadások is előfordulnak

– közölte Townsend.

A terrorszervezet szócsövének számító Aamák hírügynökség eközben “Harc az utolsó leheletig” címmel videofelvételt tett közzé, amelyen a civilek és a földön heverő holttestek közé rejtőzködő dzsihadisták láthatók – feltehetőleg – a város Majadín nevű kerületében.

A brit hírügynökség azonban nem tudta megerősíteni a felvétel hitelességét, amit nehezít az is, hogy a térségben erősen korlátozott a sajtó tevékenysége azóta, hogy Haider al-Abádi iraki miniszterelnök vasárnap bejelentette a város visszafoglalását.

Az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció – amely az iraki kormányerőket támogatta Moszul visszafoglalásában – keddi beszámolója szerint légiereje három nagyobb csapást hajtott végre az Iszlám Állam harcosok Moszul környéki állásai ellen, amelyben a dzsihadisták több fegyvere, köztük számos géppuskája és RPG-rakétavetője is megsemmisült.

Babával a karjában robbantotta fel magát a terroristanő
Még egy csecsemőt is képes feláldozni az ISIS a biztos vereség küszöbén is. Egy nő robbantotta fel magát gyerekestül Moszulban.

Közben az iraki biztonsági erők sikeresen visszaverték a várostól délre található al-Dzsaran falu elleni támadást, amelyet az Iszlám Állam indított a Moszultól délnyugatra található sivatagos területekről – közölte egy helyi harcos.

Szerdán egy rendőr meghalt, két másik ember pedig megsebesült egy másik déli faluban a biztonsági erők tagjai és a dzsihadisták között kitört összecsapásban.

Az Iszlám Állam harcosai múlt hét óta ostromolják a falut, amelynek azóta több mint 75 százalékát tartják ellenőrzésük alatt. Megfigyelők szerint a terrorszervezet gerillahadviselésre kezd áttérni azután, hogy az iraki kormányerők fokozatosan szabadítják fel az Iszlám Állam által 2014-ben elfoglalt nyugat- és észak-szíriai területeket.

Elemzők szerint a kormány Moszul felett aratott győzelme ismét kiélezheti a szunnita és síita muszlim közösség közötti ellentéteket: a Bagdadtól délre fekvő el-Iszkanderíja városában a héten 28 szunnita muszlim vallású polgári lakost raboltak el, akik közül húszat később holtan találtak meg. A rendőrség által őrizetbe vett gyanúsítottak azt állították, hogy az Aszaib al-Hak nevű iraki síita milícia tagjai, amely szintén részt vesz az Iszlám Állam elleni harcokban. A milícia szóvivőjének közlése szerint a fegyveres csoport vezetőinek nem volt tudomásuk erről az incidensről.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik