Nagyvilág

Babával a karjában robbantotta fel magát a terroristanő

Még egy csecsemőt is képes feláldozni az ISIS a biztos vereség küszöbén is. Egy nő robbantotta fel magát gyerekestül Moszulban.

Még évekkel megalakulása után is tud szomorú meglepetéseket okozni az Iszlám Állam. Most, hogy Moszult elvesztették, még mindig próbálják a diadalittas iraki hadsereg napjait megkeseríteni az ISIS-milicisták és -merénylők.

A brit Mirror cikke szerint a mostani akciójuk elég aljasra sikeredett: egy nő egy kisbabával ment át a katonai ellenőrzőponton (a civileket folyamatosan evakuálják a még ostromlandó részekről, ahol az ellenállás utolsó fészkei vannak). A nő nem volt gyanús a katonáknak, bár volt nála egy kézitáska is.

A fekete ruhába öltözött nőn nem látszott, hogy öngyilkos merénylő, pedig a detonátort az ellenőrzőpont után működésbe hozta és felrobbantotta magát. A nőről egyébként fotó is készült.

Forrás: Mirror/ Rudaw

Egy iraki katona szerint bajtársai beszéltek pár szót a nővel előtte, ő pedig zavartan viselkedett. Az eset megtörténtét az iraki terrorelhárítás egy tisztviselője, Ahmed Amúri is megerősítette. Hozzátette, nem gondolta volna, hogy egy gyereket dajkáló nő fogja felrobbantani magát, de az ISIS-nek már csak ilyen bizarr dolgai vannak.

Amúri szerint Moszul felszabadításának végső fázisa idején történt, hogy több tíz család rohant a katonák felé. Ellenőrizték őket, beszéltek velük, ekkor jelnt meg a nő is a babával. Pár szó után robbantott is, ő maga és a gyerek is életét vesztette, ahogy két katona is. Több civil megsérült a detonációban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik