Nagyvilág

Addig ügyeskednek a brit nyaralók, amíg ki nem tiltják őket a szállodákból

Gyanúsan sok brit perel ételmérgezés miatt, miközben a hollandoknak vagy németeknek semmi bajuk.

A Földközi-tengeri turistaparadicsomok szállodaüzemeltetői azt fontolgatják, hogy kitiltják a briteket, de legalábbis kizárják őket az all-inclusive csomagok igénybevételéből – tudósít a Euronews.

Mallorca két legnagyobb szállodájának üzemeltetője két évvel ezelőtt még csak elvétve kapott panaszt ételmérgezés miatt, tavaly azonban már kétszáz ilyen panasz érkezett, kizárólag brit turistáktól, miközben jóval több németet és hollandot fogadnak. Ráadásul a brit vendégek közül csak azok panaszkodtak, akik all-inclusive ellátással nyaraltak, és ők sem a nyaralás alatt, hanem távozásuk után, panaszkezelő cégek közvetítésével.

Ezek a cégek már sok helyen hirdetik, hogy fejenként akár háromezer fontos kártérítést is el tudnak intézni, ha a turista bizonyítani tudja, hogy all-inclusive ellátásban részesült és tartózkodása alatt hasmenése-hányása volt. Ehhez elég bemutatnia a régióban vásárolt hasmenés elleni szer blokkját, a patikus aláírásával.

Az ügyeskedő briteknek a kártérítésből ki kell fizetniük ugyan a panaszkezelő céget is, ha nyernek, de még így is marad 1500-2000 fontjuk, miközben a nyaralás alig került ötszázba. Az all-inclusive csomagok úgy jönnek képbe, hogy a panaszkezelőknek így egyszerűbb igazolni, hogy ügyfelük csak a szállodában evett.

A mallorcai szállodaüzemeltető azt mondta, nem tudják megvédeni magukat a vádakkal szemben, a törvény szerint nekik kellene tudni bebizonyítani, hogy a vendég nem volt beteg. Csak a mallorcai szállodákról 50 millió eurónyi kártérítést gomboltak le tavaly. A ciprusi, török és bolgár szállodásoknál is nő a panaszok száma.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik