Szivárványos kitűzővel és egy csipkés legyezővel tisztelgett a Rhode Island-i Nikos Giannopoulos az LMBTQ közösség előtt, amikor meglátogatta Fehér Házat és közös – hivatalos – fotózáson vett részt Donald Trump amerikai elnökkel és feleségével Melaniával. A fotó hamar elkezdett terjedni a közösségi médiában – írja a Huffington Post.
A 11. és 12. osztályos diákokat egy művészeti gimnáziumban tanító Giannopoulos még áprilisban látogatta meg az elnöki rezidenciát, hogy többedmagával részesüljön az év tanára állami, illetve szövetségi kitüntetésből. A fényképet ezen a héten kapta kézhez és rögtön posztolta is a Facebookra.
Giannopoulos elmondta, azért viselte a szivárványos kitűzőt, mert az LMBTQ közösségnek köszönheti, hogy büszkén fel meri vállalni az identitását, még akkor is, ha a körülmények ezt néha megnehezítik. A legyezőt azért vitte magával, hogy a nemi nonkonformizmus szabadságát és örömét éltesse.
A tanár arról is beszélt, nem tudta, mire számítson az Ovális Irodában, ahová azért léphetett be, mert Rhode Islanden ő lett az év tanára. Az eseményt így írta le saját szavaival:
Egy hosszú biztonsági ellenőrzést követően a Roosevelt Teremben fogadtak minket, ahol találkoztunk Betsy DeVos oktatási miniszterrel. Kicsivel később besétáltunk az Ovális Irodába. Az ember (Donald Trump – a szerk.) az íróasztalánál ült és az elé készített jelentéseket olvasgatta egy papírlapról. Pár megjegyzést is fűzött ezekhez. Vezetőkről beszélt, illetve arról, hogy mely államokat “szereti” az elektori szavazatok megszerzése alapján. Nem állt fel a székéből bemutatni a hölgyet, aki az év tanára lett az Egyesült Államokban. Azt sem engedte neki, hogy megszólaljon.
Giannopoulos szeretett volna beszélni az elnökkel, de végül erre egyik oktatónak sem volt lehetősége. Azt kívánta amúgy elmondani Trumpnak, hogy az LMBTQ-ellenes politikának áldozatai vannak és a közösséget továbbra is sérti, ha egyes politikusok megkérdőjelezik azt, hogy van-e joguk szeretni.
Egyébként Trump korábban kiállt az LMBTQ emberek védelme mellett, de a közösség aggódik, hogy a kormány máris csorbítja a jogait, például az oktatás területén.
Mindemellett az elnöknek nem volt kifogása az ellen, hogy Nikos a legyezővel pózoljon az oldalán, sőt, még biztatta is rá.
Giannopoulos hozzátette, hogy amikor arra a napra gondol, nem az íróasztal mögött ülő ember jut az eszébe, hanem a gyerekek, akiket tanít, és a többi tanár. Köztük az a pedagógus, aki átadott egy levelet az elnöknek, melyben