Nagyvilág

Schwarzenegger kiosztotta Trumpot

Donald Trump betartja kampányígéretét és csütörtöki döntése nyomán kilép a párizsi klímaegyezményből. Az amerikai elnököt a világ nagyhatalmaitól is érte kritika a húzásért, Orbán Viktor egyenesen sokkhatás alá került, több neves tanácsadója pedig faképnél hagyta őt.

Arnold Schwarzenegger az elmúlt időszakban rendszeresen nekiment Trumpnak, és most ismét kiborult nála a bili.

Ezeket hazudta Trump a klímaegyezményről
Az amerikai elnök megérvelte a döntését, de tőle megszokott módon sok esetben nem mondott igazat.

A színész a Facebookon közzétett videóüzenetében arról beszélt, hogy egy ember nem teheti tönkre a folyamatot, és egy ember nem fordíthatja vissza az időt.

Az üzenetem számodra az, elnök úr, hogy mint köztisztviselő, az első és legfontosabb feladata az emberek védelme. Évente kétszázezer ember hal meg az Egyesült Államokban a légszennyezés miatt, az amerikai folyók és patakok felének vize pedig túl szennyezett számunkra. Nem dőlhetünk hátra és nézhetjük végig, hogy az emberek megbetegednek és meghalnak, pláne úgy, hogy tudjuk, lenne másik út

– fakadt ki Schwarzenegger.

Hozzátette, hogy a világ a jó vezetőkre emlékezik majd vissza, akik nem hátrafelé tekintenek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik