Nagyvilág

Theresa May: a hatóságok már tudják, ki lehetett a manchesteri merénylő

A miniszterelnök szerint a támadó úgy választotta meg a robbanás helyét és időpontját, hogy a legtöbb sérülést okozza.

Nyilatkozatot tett a brit kormány válságtanácskozása után Theresa May brit miniszterelnök, aki szerint a manchesteriek „gyalázatos terrortámadás áldozataivá váltak”.

A kormányfő elmondta: helyi idő szerint hétfő este 10 óra 33 perckor riasztották a rendőröket a Manchester Arenához. Egy terrorista pokolgépet hozott működésbe a kijárat közelében, úgy választva meg a támadás helyét és időpontját, hogy a lehető legtöbb sérülést okozza.

Minden terrortámadás borzalmas, de ez kiemelkedik a gyávaságával

– mondta May. A támadón kívül 22-en haltak meg, és 59-en megsebesültek, közülük sokak állapota életveszélyes.

A miniszterelnök elmondta: a rendőrség feltételezése szerint egyetlen ember hajtotta végre a támadást, de meg kell állapítani, hogy egyedül tette-e. A hatóságok úgy hiszik, sikerült megállapítani a merénylő személyazonosságát, de mg korainak tartják, hogy nyilvánosságra hozzák a nevét.

A Manchester Arena környékét egy időre lezárják – mondta May, hozzátéve, hogy Manchesterbe fog utazni, ahol találkozik a rendőrfőnökkel, a polgármesterrel és a mentésben részt vevő szervezetek vezetőivel. A választási kampányt felfüggeszti, és kedd folyamán még egy rendkívüli kormányülést vezet majd.

Ilyenkor megszokott a vezetőktől, hogy elítélik a támadókat. De attól, hogy ezt újra és újra elmondjuk, nem lesz kevésbé igaz

– mondta a miniszterelnök, aki elismeréssel szólt az emberek gesztusairól, a mentők munkájáról, a szolidaritásról és azokról, akik otthonaikba fogadták a koncert látogatóit. „Nehéz napok előtt állunk. Emlékezzünk az elhunytakra, és gondoljunk azokra, akik segítettek” – mondta. (The Guardian)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik