Nagyvilág

22 kilométert autózott a csomagtartón alvó részeggel, és észre sem vette

A sofőrnek és utasának sem tűnt fel a potyautas, aki kész csoda, hogy egyszer sem zuhant le az útra.

Egy történet, amiről azt gondolnánk, soha nem történhet meg. Egy amerikai házaspár úgy autózott nagyjából 22 kilométer Memphis városában, hogy közben egy magát ájulásig ivó részeg férfi feküdt a csomagtartón. Nem, nem a csomagtartóban. A csomagtartón. Így:

„Nem találok szavakat. Hihetetlen.” Így jellemezte az eset a sofőr, Carl Webb, a memphisi Fox13 televízió híradójának nyilatkozva. A férfi elmondta: feleségével egy barbecue fesztiválról tartott hazafelé csütörtök este, amikor az eset történt.

„Odamentünk az autóhoz, mindkét oldalon kinyitottuk az ajtót, és beszálltunk” – mondta el Webb, aki a Fox13 beszámolója szerint azért nem vehette észre a mindössze 35 centiméter széles csomagtartón fekvő nagydarab férfit, mert sötét volt, és a hátsó ablakon lévő napfényvédő felakadt, akadályozva a kilátást hátra.

Webb végül 14 mérföldet (22 kilométer) autózott, olykor több mint száz kilométer per órás sebességgel, autópályákon, mire egy rendőr meglátta mi történik, és félreállította a házaspárt.

A férfi elmondta: amikor a rendőr közölte vele, hogy „egy test van a csomagtartóján”, nem igazán értette, hogy miről beszél. Csak amikor a rendőr kiszállította a járműből, akkor vette észre az alvó, vagy inkább eszméletlen állapotban lévő részeget.

A potyautast végül a rendőrnek kellett felébresztenie. A beszámoló szerint a meg nem nevezett férfi annyira nem volt magánál, hogy felkeltése után majdnem begyalogolt az autók közé, és a rendőrnek kellett visszafognia. Azt nem lehet tudni, hogy a hatóságok indítottak-e ellene eljárást.

Webb egyébként csak egy magyarázatot tudott mondani arra, miként lehetséges, hogy a férfi nem zuhant le a mindössze 35 centiméter széles csomagtartóról. A férfi szerint az csomagtartó végén lévő kis emelkedő ívnek köszönheti az életet részeg potyautasa.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik