Nagyvilág

Öngyilkos lett egy 8 éves fiú, miután társai megverték az iskolában

Az amerikai kisfiút falhoz vágták, ütötték,  majd belerúgtak, miután eszméletlenül terült el. Az esetről videó készült.

Két nappal azelőtt, hogy otthonában felakasztotta volna magát, diáktársai eszméletlenre verték, gúnyolták és bántalmazták a nyolcéves Gabriel Taye-t ohiói iskolájában – jelentette a helyi sajtó. A kisfiú még január végén vetett véget életének, de csak most derült ki, hogy azt megelőzően bántalmazták az általános iskolában. És az is, hogy arról az iskola biztonsági kamerái felvételt készítettek.

A Cincinnati Enquirer című lapnak sikerült megszerezni a fiú öngyilkosságával foglalkozó nyomozó jelentését. Eric Karaguleff a jelentésében kijelenti: a január 24-én készült videón „aggasztó eseteket látott”, amik szerint „akár kimeríthetnék a testi sértés bűncselekményét is”, ha az elkövetők nem lennének olyan fiatalok – írta a lap.

A nyomozó jelentése szerint a felvételen látni lehet, ahogy egy diák egy másik tanulót olyan erővel vág gyomorszájon, hogy az négykézlábra esik a fájdalomtól. Ekkor lép be a vécébe Taye, akit a diák olyan erővel vág hozzá a falhoz, hogy eszméletlenül terül el a mosdó padlóján. Ezután több diák is belerúgott a földön fekvő gyerekbe, valamint „átléptek rajta, mutogattak rá, kigúnyolták és bökdösték”.

Gabriel Taye, az iskolájában, nagyjából egy évvel halála előtt

Végül egy tanár lépett közbe, aki a gyereket kivizsgálásra az iskolai ápolóhoz küldte, aki megállapította, hogy minden rendben van vele. A fiú anyjának ügyvédje a helyi sajtónak elmondta: az iskola csak annyit közölte az anyukával, hogy fia „elájult”, és a bántalmazásról egy szót sem szóltak neki. A fiú pedig nem mondta el, hogy mi történt.

Az anyuka aznap kórházba vitte fiát, miután gyermeke hányt, és gyomorfájdalmakra panaszkodott. A kisfiút reggelig benntartották, és másnap nem ment iskolába. A következő nap már bement a suliba, ahonnan hazatérve, nagyjából délután fél hatkor a nyakkendőjét használva felakasztotta magát emeletes ágyára.

Az Enquirer kérte a Cincinnati városában található Carson általános iskolát, hogy hozzák nyilvánosságra a bántalmazásról készült felvételt, aminek létezéséről egyébként a fiú édesanyját nem tájékoztatták. Az iskola eleinte ezt megtagadta, de később közölték, hogy mégis közzéteszik azt, csak előbb ki kell takarniuk az azon látható gyerekek arcát. A videót várhatóan pénteken adják ki.

A helyi hatóságok közben közölték, hogy újraindítják a fiú halála kapcsán indított, és már lezárt nyomozást.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik