Nagyvilág

Csontig vágott a késsel a dühödt pásztor a polgármesterbe

Máréfalva polgármestere, Kovács Imre egy illegálisan legeltető pásztort akart megfegyelmezni, de ő kést rántott és négyszer megszúrta az erdélyi falu vezetőjét.

Súlyos állapotban fekszik kórházban a Hargita megyei Máréfalva polgármestere, Kovács Imre, akit egy begőzölt pásztor késelt meg csütörtökön. A Maszol erdélyi hírportál beszélni is tudott Kováccsal, aki elmondta:

Most már fel tudok kelni, az este megműtöttek, összevarrták a négy sebet, amiből kettő súlyosabb, mert csontig vágott a késsel az illető.

A polgármester állapota stabil, de a négy szúrásból súlyosabb, ami a bal karján van. Megsebesült a jobb vállán is, na meg az arcán, száján. A Maszol szerint a gond az, hogy balkezes, azzal védekezett. A polgármester nem látta, hogy a szabálytalanul legeltető férfi késsel támad. A polgármester folytatta:

Szerencsém volt, mert az idegszálakat ugyan megsértette, de nem annyira, hogy ne tudjam mozgatni a kezem. De elég kemény fájdalmat érzek, ezért nehéz éjszakám volt.

Kovács amúgy ötödmagával ment ki a helyszínre, mert bejelentést kapott egy telektulajdonostól, hogy valaki engedély nélkül legeltet a legelőjén. Ez évek óta gondot jelent a faluban. Szerinte a megművelt földek után járó uniós támogatás is elvész, ha mások tönkreteszik a földeket.

Kiderült, szerdán Máréfalván falugyűlést tartottak, hogy polgárőrséget alapítsanak, ezen állítólag a 41 éves támadó is ott volt, hogy csatlakozzon. Őt azóta amúgy elfogták (más források szerint feladta magát), őrizetbe vették és kihallgatták. Az ügyészség szerint 6 hónaptól 6 év 8 hónapig terjedő szabadságvezstésre számíthat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik