Belföld

Késelés és bántalmazás a 66A buszon

Tettlegességig fajult a családi vita a 66A buszon még márciusban. A férjnek elege lett és közölte feleségével, hogy el akarja hagyni. Összepakolt és elindult, a nő azonban követte a buszmegállóba, és – bár más-más ajtón – mindketten felszálltak az érkező járatra. Már a megállóban elkezdtek veszekedni, és a járművön is folytatódott a perpatvar.

Az asszony előhúzott egy recés nyelű kést, és addig hadonászott vele, míg megvágta férje jobb kézfejét. V. Istvánnak sem kellett több, törlesztett: ököllel arcon ütötte, amitől a nő földre került.

– mondta a Zsaru magazinnak Keresztes László őrnagy, a XX. és XXIII. Kerületi Rendőrkapitányság vizsgálati alosztályának vezetője.

A sofőr megállt, majd ő és a férj is bejelentették a történteket. A járőrök hívták a mentőket, akik az asszonyt töréses sérüléssel vitték kórházba. A férfi könnyű hámsérülést szenvedett.

A házaspár mindkét tagja ellen eljárás indult, a férfinak súlyos testi sértés bűntette, a nőnek pedig felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt kell felelnie.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik