Nagyvilág

Fejbelőttek 16 éves fiúk egy 14 éves lányt, mert túl sok üzenetet küldött egyiküknek

Az amerikai fiúk eredetileg egy késsel akarták megölni a kislányt, de nem tudták megtenni. Ezért inkább egyikük lelőtte.

Meglehet indítani a bírósági eljárást két 16 éves amerikai fiú ellen, miután a hatóságok elég bizonyítékot gyűjtöttek össze ellenük egy 14 éves lány elleni gyilkossági kísérlet ügyében – döntött a héten egy Utah állambeli bíró. Az ügyészség el szeretné érni, hogy a két kamaszt felnőttként állítsák bíróság elé az előző hónapban elkövetett emberölési kísérlet miatt. Erről májusban születik majd döntés.

A vád szerint a két meg nem nevezett fiatal előre eltervelte a 14 éves Deserae Turner megölését, akit azért akartak meggyilkolni, mert egyiküket idegesített, hogy túl sok üzenetet küld neki a Snapchat alkalmazáson keresztül. A két fiú eredetileg azt tervezte, hogy egy késsel átvágják a kislány torkát, de nem tudták megtenni, és pár nappal később újra próbálkoztak.

A két fiú február 16-án egy gimnázium mögötti csatornához csábították a lányt a Utah állambeli Smithfield városában. Először még egy késsel akarták leszúrni, de végül egyikük egy .22-es kaliberű revolverrel közvetlen közelről hátulról fejen lőtte, amikor a lány el akart indulni haza.

Fejbelőttek 16 éves fiúk egy 14 éves lányt, mert túl sok üzenetet küldött egyiküknek 1
Az árok, ahol fejen lőtték a 14 éves kislányt az utah-i Smithfieldben (Fotó:Fox13)

Ezután elvették a lány hátizsákját, ellopták a nála lévő pénzt, telefonját és iPodját pedig megsemmisítették. A töltényhüvelyt mementóként az a fiú vitte magával, aki nem húzta meg a ravaszt. A hüvelyt a szobája ablakpárkányán találták meg a rendőrök.

Turnert még aznap éjszaka, éjfél után találta meg két nő, akik az akkor már eltűnt keresett lány után kutattak. A félig magánál lévő lány egyikük elmondása szerint arra panaszkodott, hogy fázik, és fáj a feje, és a kiérkező rendőrök eleinte azt hitte, hogy csak kihűlés miatt kell kezelni. A lőtt sebet már csak a kiérkező mentősök vették észre.

A lányt mentőhelikopterrel szállították egy Salt Lake City-i kórházba, ahol a kritikus állapotban lévő lány mesterséges kómába helyezték. Apja szerdán közölte, hogy a kislány azóta már rehabilitációs terápiára jár, és a család reméli, hogy folyamatosan javulni fog az állapota. Az ügyben nyomozó rendőr a bíróság előtt elmondta: a töltény még mindig bent van a lány koponyájában.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik