Nagyvilág

Egy svéd kamuszakértő nyilatkozott az amerikai tévében, Svédországban pedig áll a bál

Donald Trump nemrég egy elóadásban arról beszélt, hogy nem okos dolog befogadni a bevándorlókat, mert nézzük csak meg a svédországi eseményeket. A svédek eléggé felkapták a fejüket, mert semmilyen svédországi események nem történtek. (Egészen addig, mármint, mert másnap tüntetések kezdődtek.)

Aztán Trump kicsit módosított, azt mondta, a svéd közbiztonság romlására gondolt. De igazából a svéd közbiztonság sem romlott, sőt, Európában kifejezetten jónak számít. De kellett valaki, aki ennek az ellenkezőjét is elmondja a Fox-on.

Bill O’Reilly műsorában, az O’Reilly factorban szólalt meg két szakértő. Egyikük Anne-Sofie Naslund volt, egy svéd újságíró, aki elmondta, hogy amúgy nem olyan rossz a közbiztonság, mint amiről Trump és O’Reilly  beszél.

De aztán jött Nils Bildt. 

Aki elmondta, hogy de, olyan rossz, és minden a bevándorlók befogadása miatt van. Csakhogy a svéd biztonságpolitika világa (mind a hat ember) egyszerre lázadt fel, mert fogalmuk se volt róla, kicsoda a biztonságpolitikai szakértőként említett Nils Bildt.

Aztán kiderült, hogy a férfi tényleg ismeretlen Svédországban, 1994-ben költözött Amerikába, ahol egy évet börtönben töltött. A cége szerint Japánban túsztárgyalásokat is csinált.

És az is kiderült, hogy egyébként Nils Tollingnak hívják. És hogy miért használja a Bildt nevet? Svédország volt miniszterelnöke és külügyminisztere, Carls Bildt elég híres ember, még külföldön is. Neki van egy Nils nevű testvére, aki befektetésekkel foglalkozik.

Carl Bildt azt mondta az ügyről, hogy igen, a testvérét eléggé idegesítette, hogy egy másik ember elkezdte használni a nevét, hogy így kapcsolatokhoz jusson. Mondjuk sikerült neki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik