Nagyvilág

Mesteri átverés: orosz zászlócskák lengtek Trump gyűlésén

Zseniális, már-már történelmi átverést hajtott végre egy 22 és egy 36 éves fiatalember a Conservative Political Action Conference (CPAC) nevű konzervatív gyűlésen pénteken, ahol Donald Trump is beszédet mondott – számolt be a The Atlantic.

Közvetlenül a regnáló amerikai elnök pódiumra lépése előtt Jason Charter és Ryan Clayton 1000 darab orosz zászlócskát osztott szét a konferencia résztvevői között.

A Trump-hívek egy ideig mit sem sejtve lengették a fehér-kék-piros színeket, amelynek a középső sávjában az elnök neve volt olvasható.

Az átverők addig fotózhatták így a lelkes támogatókat, amíg a rendezők közbe nem léptek és be nem gyűjtötték a zászlókat. Clayton szerint a legtöbb ember nem ismerte fel a trikolort vagy egyszerűen nem is törődött azzal, hogy mi van a kezében.

Ráadásul, saját bevallásuk szerint, a két férfi durva orosz akcentussal osztogatta a zászlókat, azzal a jelszóval, hogy

Trump és Oroszország olyan szoros kapcsolatban áll egymással, mint a borsó meg a héja.

Claytont egyébként hamar kivezették a teremből, Charter még ott maradt és fasisztának, Putyin bábjának nevezte Trumpt, aztán őt is kitiltották.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik