Nagyvilág

Nem találtak szúrásnyomot Kim Dzsong Un féltestvérének holttestén

Szívrohamot sem szenvedett. A mérgezésgyanúval kapcsolatban még szakértői vizsgálatok eredményére várnak.

Továbbra sem sikerült hitelt érdemlően igazolni, hogy mi okozta Kim Dzsong Un észak-koreai diktátor féltestvérének halálát. Kim Dzsong Nam minden valószínűség szerint mérgezés áldozata lett a malajziai Kuala Lumpur repülőterén, de a szakértői vizsgálatok eredményére várnak ezzel kapcsolatban. A boncolás során annyit sikerült megállapítani, hogy nem szenvedett szívrohamot, és szúrásnyomot sem találtak a testén.

Kim Dzsong Nam az elmúlt 15 évet főleg Kínában és Délkelet-Ázsiában töltötte. A maláj hatóságok a holttest kiadásával kapcsolatban ragaszkodnak a hivatalos eljáráshoz, és annak ellenére hajtottak végre halottvizsgálatot, hogy Észak-Korea határozottan tiltakozott ez ellen. A maláj tiszti főorvos elmondta: eddig egyetlen családtag sem jelentkezett a holttest azonosításáért.

A rendőrség eddig négy embert tartóztatott le, náluk észak-koreai, maláj, indonéz, illetve vietnámi papírok voltak. Az elfogottak között van az a két nő, akik a repülőtéren várakozó Kim Dzsong Namhoz léptek. A japán Fuji TV által bemutatott kamerafelvételek tanúsága szerint egyikük valamit a férfi szája elé tartott néhány másodpercre. Ezután nyugodtan elsétáltak. A felvételeken még látható, hogy Kim Dzsong Nam a repülőtér személyzetétől próbált segítséget kérni, és elvezették a reptéri orvosi rendelő felé. (AP)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik