Nagyvilág

DNS mintát várnak a maláj hatóságok az észak-koreai diktátor családjától

Különben nem adják ki Kim Dzsong Un meggyilkolt féltestvérének holttestét.

A maláj hatóságok csak akkor adják ki az észak-koreai diktátor féltestvérének holttestét, ha a család DNS-mintát szolgáltat – közölte Malajzia rendőrsége.

Kim Dzsong Namot két nő, minden bizonnyal észak-koreai ügynökök ölték meg Kuala Lumpur repülőterén, a korábbi híradások szerint mérgezett injekciós tűvel, de már azt sem zárják ki, hogy egyszerűen ráfújtak valamilyen súlyosan mérgező anyagot. Eddig három embert, egy vietnami és egy indonéziai nőt, valamint az utóbbi maláj barátját tartóztatták le az üggyel összefüggésben.

Észak-koreai diplomaták megpróbálták megakadályozni a halottvizsgálatot, és azt akarják elérni, hogy elvihessék Malajziából a holttestet. A maláj rendőrfőnök azonban azt mondta: eddig egy közeli hozzátartozó sem jelentkezett, hogy azonosítsa Kim Dzsong Namot, de a személyazonosság megerősítéséhez szükség van egy családtag DNS-mintájára.

A maláj miniszterelnök-helyettes is megerősítette, hogy csak a hivatalos eljárások lezárulta után adják át a holttestet Kim Dzsong Nam közvetlen hozzátartozójának, a nagykövetségen keresztül. Elmondta: a nála talált útlevelek alapján valóban Kim Dzsong Un féltestvéréről van szó – egyébként négy diplomata útlevél volt nála, legalább két különböző névvel, a sajátjával és közismert álnevével – Kim Csol.

Csütörtök éjjel egyébként elvégezték Kim Dzsong Nam boncolását, de ennek eredményét még nem hozták nyilvánosságra. Sajtójelentések szerint a toxikológiai vizsgálat eredményére várnak, hogy kiderüljön, milyen szer volt az, amely ilyen gyorsan végzett vele, anélkül, hogy közvetlenül bejuttatták volna a szervezetébe.

A kamerafelvételek szerint a gyilkosságot végrehajtó nők négy férfival együtt terepszemlét tartottak még egy nappal a merénylet előtt, nevetgéltek és egymást is valamilyen folyadékkal fújkálták. Az egyik letartóztatott nő azt mondta: tőrbe csalták, ő azt hitte, csak megviccelnek valakit. (The Washington Post)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik