Nagyvilág

Jóváhagyták a Samsung vezetőjének letartóztatását

Jóváhagyta a szöuli központi kerületi bíróság pénteken a Samsung-csoportot ténylegesen irányító alelnöknek, Li Dzse Jongnak a letartóztatására vonatkozó ügyészségi kérést az államfővel kapcsolatos korrupciós eljárás keretében.

A bíróság azonban elutasította az ügyben eljáró különleges ügyészség arra vonatkozó kérését, hogy letartóztathassák a Samsung Electronics elnökét, Pak Szang Dzsint.

Li Dzse Jongot – aki egyúttal a csoport elektronikai tagvállalatának alelnöke – hétfőn 15 órán keresztül hallgatta ki az ügyészség, ez alapján kérték a bírósági engedélyt a letartóztatásához, majd csütörtökön a bíróság hallgatta ki, és ez alapján döntött a letartóztatás jóváhagyása mellett.

A vádhatóság már egy hónappal ezelőtt is kérte Li Dzse Jong letartóztatását vesztegetés, sikkasztás és hamis tanúzás gyanújával. A bíróság pár nappal később elutasította ezt, mert a nyomozás akkori szakaszában nem tartotta szükségesnek, illetve megalapozottnak a letartóztatást.

Az ügyészség ezúttal újabb vádakkal egészítette ki a korábbiakat, és további bizonyítékokkal szolgált. A bíróság pénteki közleménye szerint elfogadta ezeket. Az ügyészségnek mostantól kezdve húsz napja van arra, hogy vádat emeljen Li Dzse Jong ellen.

Pak Szang Dzsinnal kapcsolatban azt közölte a bíróság, hogy “a cégnél betöltött szerepére tekintettel” nehéz igazolni az ő letartóztatása indokoltságát.

A Samsung szóvivője egyelőre nem reagált a fejleményekre. Kedden azt állította a cégcsoport, hogy sohasem fizetett vesztegetési pénzt Dél-Korea elnökének, vagy kért tőle jogtalan előnyöket.

A Samsung történetében Li Dzse Jong az első vezető, akit letartóztatnak, és ez valószínűleg megrázza a dél-koreai üzleti életet, valamint elégedettséggel tölti el azokat, akik bírálják a dél-koreai gazdaságot uraló, gazdag családok irányította konglomerátumok összességét, a csebolt. A bíróság Li Dzse Jonggal kapcsolatos döntését az igazságszolgáltatás próbájának tekintették, hiszen az korábban mindig elnéző volt e családokkal szemben, ha felmerült esetükben valamilyen fehérgalléros bűncselekmény gyanúja, arra hivatkozván, hogy nagyban hozzájárulnak a nemzetgazdasághoz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik