Könnygázgránáttal zavartak meg ismeretlen tettesek vasárnapra virradóra egy leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű (LMBT) közösség számára szervezett összejövetelt Zágrábban – közölte az N1 horvát kereskedelmi csatorna. Az incidensben két ember megsérült.
Az eset egy fővárosi szórakozóhelyen történt hajnali négy órakor. A könnygázgránát felrobbanása nem okozott ugyan komolyabb sérülést, de pánikhelyzet alakult ki, és a menekülő emberek közül többen könnyebben megsebesültek. Két ember szerzett súlyosabb sérüléseket, miután ablakot törtek, hogy levegőhöz jussanak. Az üvegszilánkok sebesítették meg őket.
A rendőrség nyomozást indított, és vizsgálja a történtek részleteit. A melegszervezetek mellett a kormány is elítélte az incidenst.
A horvát kormány a leghatározottabban elítéli a gyűlöletbeszéd és az erőszak minden formáját, a faji, vallási és nemi alapon való megkülönböztetést, továbbá folytatja a küzdelmet az egyenlőségért, az emberi méltóságért és minden állampolgár biztonságáért
– olvasható a kormányhivatal vasárnapi közleményében, amely szerint a kabinet elvárja azt is, hogy az illetékesek mielőbb fogják el a tetteseket és vonják felelősségre őket.