Nagyvilág

Trump szerint még egy rosszul tanuló középiskolás is igazat adna neki

Donald Trump szerdán éles kritikát fogalmazott meg szerdán a muszlimellenes rendeletének bírálóival szemben. Trump ragaszkodott hozzá, hogy az amerikai elnöknek széles hatásköre van arra, hogy eldöntse, ki léphet be az Egyesült Államokba. Ráadásul úgy gondolja, hogy a szövetségi bíróság is az ügy túlpolitizáltsága miatt ellenzi a muszlimellenes rendeletet.

Ahogy az elnök felolvasott az amerikai bevándorlási törvényből, azt állította, hogy még egy rosszul tanuló középiskolás is megértené, miről van szó, neki adna igazat.

Szerintem ez egy szomorú nap

– mondta.

A rendelet kalandos történettel rendelkezik:

  • január 27-én Trump elnöki rendelete azonnali hatállyal, meghatározatlan időre felfüggesztette a szíriai menekültek befogadását, és 120 napra felfüggesztette egyes muszlim országokból érkező menekültek beutazását az Egyesült Államokba.
  • Miután a rendelet aláírását mindenhol heves tiltakozások követték, február 4-én egy seattle-i szövetségi bíró ideiglenesen felfüggesztette a rendeletet, mondván, senki sem áll a törvény felett, még az elnök sem.
  • Természetesen nem kellett sokat várni Trump válaszára, aki rögtön közölte, az “úgynevezett bíró” döntése felül lesz bírálva, hiszen szerinte elveszi az országtól a bűnüldözést.
  • Hiábavalónak bizonyult az elnök heves kirohanása, mivel a külügyminisztérium közölte, végrehajtják a bírói döntést, majd a belbiztonsági minisztérium is jelezte, abbahagyják az elnöki rendelet alkalmazását.
  • Ezek után Trumpnak természetesen lépnie kellett valamit a saját igaza bizonyítására, így az igazságügyi minisztérium fellebbezett a rendelet felfüggesztése ellen,
  • a fellebbezést pedig- meglepetés! – a fellebbviteli bíróság elutasította.

 

(CNN)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik