Nagyvilág

Fillon meghúzta a váratlant és harcba száll az elnöki posztért

Szerdán sikkasztás, hivatali bizalommal való visszaélés és csalás gyanújával indított vizsgálatot a párizsi ügyészség Francois Fillon ellen a Le Canard enchainé egyik cikke alapján.

A lap szerint Penelope Fillon nyolc éven át mintegy félmillió euró fizetést vett fel a nemzetgyűlésben férje, majd annak utóda asszisztenseként, de az állást valójában nem töltötte be, tényleges munkát nem végzett.

A konzervatív elnökjelölt hétfőn 16 órakor kezdődő sajtótájékoztatóján arról beszélt, megérti és érzi a szükségességet a rengeteg kérdésnek, hogy tiszta vizet önthessen a pohárba.

Állok elébe az ügynek, mert nincs mit rejtegetnem. 32 éves politikai pályafutásom során sosem voltak jogi problémáik, egyszer sem szegtem törvényt.

Elmondta, tényleg alkalmazta feleségét, aki a munkáért nettó 3677 eurót vett fel, ami indokolt fizetés egy jogi diplomával rendelkező személy esetén.

Miután felsorolta Penelope tevékenységeit, Francois Fillon tisztázta, az ügyet kirobbantó, évekkel ezelőttről előkerült interjúban felesége azt mondta, sosem volt az asszisztense.

A munkatársam volt, és nem az asszisztensem. A diszkréció miatt fordultak ellene és ellenem, ami méltatlan.

Kitért a gyerekeire is, akik 15 hónapon át voltak parlamenti alkalmazottak havi nettó 3000 ezer eurós fizetésért.

Semmi sem volt titkolva, minden legálisan zajlott. Hogy nem jártam el helyesen morálisan? Az etikai kérdés szembe állít a lelkiismeretemmel és a francia néppel. De ne a média ítéljen meg, hanem kizárólag a franciák.

Megjegyezte, bizalmi együttműködésük ma bizalmatlanságot kelt mindenkiben.

Fillon szerint a vizsgálat célja, hogy eltöröljék az előválasztás eredményét, mert csak ő lenne képes komoly programmal harcba szállni a választásokon.

Nem lophatják el a franciáktól a döntésüket, nem hallgattathatják el őket. Semmi sem tántoríthat el az elnökválasztástól. Nem egy párt, hanem franciák millióinak jelöltje vagyok. Most bejelentem, hogy új kampány kezdődik.

Újból elmondta, ha az ügyészség eljárást indít ellene, visszalép. A francia jobboldali előválasztás második helyén végzett Alain Juppé egyébként korrábban kizárta, hogy elindul a tavaszi elnökválasztáson, ha Fillon visszalép.

(Le Figaro, kiemelt kép: Getty Images Hungary)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik