Bejárta a világsajtót, szerdán mi is írtunk a családról, akik több mint két hétig éltek halott gyermekükkel az angliai Yorkban.
A 28 éves Szakács Attila és felesége, Charlotte január 10-én vesztették el négyhetes kislányukat. Evlynről a 20 hetes genetikai ultrahangvizsgálaton derült ki, hogy összetett szívfejlődési rendellenességben, úgynevezett hypoplasiás balszívfél-szindrómában szenved, majd az MRI-vizsgálat kimutatta, a gyermek agya kicsi és fejletlen.
Javasolták nekik a terhességmegszakítást, de elutasították.
A kislány tavaly december 13-án született 2 kiló 40 dekával, de alighogy világra jött, lélegeztetőgépre kellett kapcsolni, mert légút- és aortaszűkületet diagnosztizáltak nála az orvosok.
A túléléshez szívátültetést kellett volna rajta elvégezni, ám mivel nem tudott magától lélegezni, ez lehetetlen volt.
Evlynt – a szülők kérésének megfelelően – január 10-én hospice-ba szállították. Még aznap elhunyt.
Pár perccel azután, hogy lekapcsolták a lélegeztetőgépről, meghalt. Annyira gyenge volt, hogy egyetlen levegőt sem tudott venni. Tartottam a karomban, az apja pedig mindkettőnket átölelt
– mesélte Charlotte. Hozzátette: bár sosem érezte magát anyának, és az élete ezzel teljesen megüresedett, de legalább tudja, hogy gyermeke már nem szenved.
A gyász megkönnyítése
A szigetországi hospice-okban gyakran felajánlják a gyászoló szülőknek, hogy eltölthetnek még néhány napot elhunyt gyermekükkel.
Erre két módszer létezik. Vagy a szobát, vagy a gyerekágyat hűtik le speciális eszközökkel, hogy a holttest ne induljon bomlásnak. Utóbbinál hideg vizet szivárogtatnak a bölcső bélésébe, így tartják fent az előírt hőmérsékletet.
A pár élt a lehetőséggel. 12 napig voltak Evlynnel a hospice-ban, ahol napi rendszerességgel kivihették őt 5-10 percre a szabadba babakocsiban, majd az utolsó négy napra hazaszállították a holttestet, és egy szobában aludtak vele a január 26-i temetésig.
A technológiát Angliában öt éve használják, és bevált. Sőt, egyre több országban, így Ausztráliában, Új-Zélandon, az Egyesült Államokban és Kanadában is javasolják.
Mivel a szülők csak nagyon kevés értékes időt tudnak eltölteni halálos beteg csecsemőjükkel, alig marad emlékük róla, ezért úgymond létrehozhatják azokat. Betehetik a gyermeküket a neki vásárolt babakocsiba, hazavihetik a neki feldíszített szobába, fotókat készíthetnek róla és megőrizhetik a kéznyomait. Természetesen nem mindenki veszi igénybe, egyénfüggő, de sokaknak megnyugvást jelent, ha ilyen formában el tudnak búcsúzni a gyerektől.
Besokalltak
A 24.hu szerdán elérte Szakács Attilát, aki azt ígérte, csütörtök este beszél lapunknak az átélt gyászról és a hospice nyújtotta búcsúról. Azt írta, rendkívül nehéz heteken vannak túl, de feleségével támogatják egymást.
Aztán hirtelen mindketten eltűntek a közösségi oldalakról, profiljaikat és az Evlyn emlékére létrehozott emléklapot deaktiválták, miután rengeteg kritika és megaláztatás érte őket.
A család egyik tagja a Facebookon közölte döntésüket, miszerint besokalltak, összetörtek az elmúlt napok eseményeitől, de a hozzátartozók rajta keresztül felvehetik a szülőkkel a kapcsolatot.
Charlotte csütörtökön délelőtt még saját védelmükre kelt és azt üzente a negatív embereknek, ha nem akarják látni a fotóikat, ne kövessék őket. Úgy fogalmazott, azért készítette az oldalt, hogy bárki megnézhesse lánya útját, és hogy egyúttal felhívja a figyelmet a világ valós problémáira, amikről sosem hallottak.
Amíg nem éltetek át hasonlót, a fele fájdalmat sem tudjátok elképzelni, mint amit mi érzünk. De köszönjük mindenkinek, akik támogatnak, fantasztikusak vagytok.
Itthon az egy nap is soknak számít
Dr. Gergely Anita, a Magyar Hospice Alapítvány gyermekhospice otthonápolási programjának orvosa tőlünk hallott először a történetről.
Mint mondta, Magyarországon egyáltalán nem jellemző, hogy a szülők napokig virrasztanak elhunyt gyermekük mellett, ami részben betudható a technológia hiányának is.
A hazai kórházakban maximum két órát tölthetnek el a hozzátartozók az elhunyttal. Gyermekhalál esetén szülői kérésre a hospice-nál ez az idő akár fél, egy napra is kitolódhat, de hosszabb időre még nem volt igény.
2010 óta dolgozik a szakmában, de hasonló példával még nem találkozott.
A szakértő megjegyezte, ha valóban jól működik a halál elfogadására való felkészítés, az esetek zömében az eljárás nem is indokolt.
A szülőknek ugyanakkor javasolni szoktuk, hogy a halál bekövetkezte után ők fürdessék meg, öltöztessék fel az elhunyt gyermeket és díszítsék fel a koporsóját vagy az urnáját. Ezek a lépések is a gyászt segítik
– fogalmazott az orvos, aki korábban a törökbálinti Tábitha Gyermekhospice-nál tevékenykedett évekig.
(Mirror, BBC, York Press, Telegraph, The Sun)