Nagyvilág

Mégis ügynök volt Lech Walesa

Hiteles a beszervezését igazoló irat.

A grafológiai vizsgálat kizárta, hogy meghamisították az ügynökmúlttal gyanúsított Nobel-békedíjas volt munkásvezér, későbbi államfő, Lech Walesa beszervezésére utaló dossziét – közölte a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN). Andrzej Pozorski, az IPN ügyészi osztályának vezetője kiemelte: a krakkói igazságügyi szakértői intézetben elvégzett grafológiai vizsgálat célja nem az volt, hogy az ügynöki múltat bizonyítsa, a volt államfő éppen károsultként szerepelt. Amikor tanúként kihallgatták, azt állította, a dosszié iratain nem az ő kézírása látható.

A 235 lapnyi szakértői vélemény alapján ugyanakkor egyértelmű,

az együttműködési nyilatkozaton, nyugtákon, több tucat kézzel írt jelentésen Walesa kézírása szerepel. Csak egyetlen – hatoldalas – jelentést nem ő írt, de saját kezűleg írta alá minden oldalát.

Az IPN tavaly februárban hozta nyilvánosságra Walesa terjedelmes beszervezési és munkadossziéját. Az az 1970-ben aláírt együttműködési nyilatkozatát, a ’76-ig a kommunista belbiztonságnak (SB) adott jelentéseit és a saját kezűleg aláírt bevételi nyugtákat is tartalmazza.

Walesa többször hamisítványnak minősítette az iratokat. Az IPN ügyészi osztálya ezért – a volt elnököt kompromittáló dokumentumok nyilvánossá tétele után néhány nappal – nyomozást indított, hogy kiderítse, az SB tisztviselői tényleg meghamisították-e a dokumentumokat. A grafológiai vizsgálat az eljárás része volt.

“A volt elnök megítélése megváltozik”

Ezt mondta Jaroslaw Szarek, az IPN elnöke, amikor közölte: Walesa Bolek fedőnéven együttműködött az SB-vel, pénzért. Ezt már 2008-ban bebizonyították az IPN kutatói, Slawomir Cenkiewicz és Piotr Gonarczyk. Az SB és Lech Walesa című könyvük kiadása óta nem jelent meg olyan tudományos munka, mely megcáfolta volna e kutatás eredményét. Szarek szerint a beszervezését maga Walesa is bevallotta egy – 1992-ben a PAP hírügynökségnek adott – nyilatkozatban, amit később visszavont.

Walesának az 1980 után (a Szolidaritás megalapítása után) betöltött szerepéről az IPN elnöke azt mondta: a lengyel független szakszervezet alapítója nemcsak Lengyelországban, hanem az egész világon jelkép volt, II. János Pál pápa mellett ő volt a leghíresebb lengyel.

Ezt a tőkét azonban nagyon gyorsan szétforgácsolta, az önrombolás útjára lépett, a múltjához való rendezetlen viszonya miatt mára teljesen elveszítette tekintélyét. Nem az a szándékunk, hogy Lech Walesát kitöröljük a történelemből. (…) Ma elmondható: ezentúl nem fér kétség Walesának az SB-vel folytatott együttműködéséhez.”

Szerinte “a volt elnök megítélése megváltozik”, mostantól kezdve kérdéseket lehet feltenni arról, milyen hatással volt Walesa ’70-es évekbeli magatartása a rendszerváltás utáni döntéseire. “Ez nyitott kérdés” – tette hozzá.

Lecha Walesa az elhangzottakra egyelőre nem reagált, külföldön tartózkodik. Ügyvédje, Jan Widacki azt mondta, a krakkói igazságügyi szakértői intézet véleménye semmit sem magyaráz. A Polsat News lengyel hírtelevíziónak nyilatkozva a jogászprofesszor kilátásba helyezte, hogy kezdeményezni fogja a jelentést készítő szakértők kihallgatását, új szakértők felkérését.

Kifogásolta, hogy az IPN egyebek mellett Walesa 2016-ig keletkezett kézirataival vetette össze a hetvenes években keletkezett dokumentumokat. Widacki rámutatott arra, hogy a később “sok állami dokumentumot aláíró, autogramokat osztó” elnök a 70-es években “egyszerű munkás volt, nem sokat forgatott tollat”, vagyis teljesen más volt akkoriban a kézírása. Az állami ügyészség ugyanakkor tudatta, a szakértői vizsgálatnál a dosszié iratait a Walesa által 1963 és 2016 között írt dokumentumokkal hasonlították össze. Az ügyészség “egyértelműnek, átfogónak és koherensnek” minősítette az igazságügyi szakértői intézet jelentését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik