Nagyvilág

Együtt méltatta Donald Trumpot Szijjártó Péter az orosz külügyminiszterrel

A magyar külügyminiszter nem akar „politikailag korrektül” fogalmazni.

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, Moszkvában van Szijjártó Péter, aki az orosz külügyminiszterrel együtt készíti elő Vlagyimir Putyin budapesti látogatását. A két miniszter értékelte Donald Trump beiktatását, mindketten a más országok belügyeibe való be nem avatkozás, illetve a terrorizmus elleni harc fokozásának szándékát emelték ki.

Lavrov hangsúlyozta, hogy Donald Trump és Vlagyimir Putyin is saját hazája fejlődését tekinti a sikeres külpolitika alapjának, és azt, hogy saját országaikat megerősítsék érdekeik érvényesítése érdekében. Arra is felhívta a figyelmet, hogy Trump a külpolitikáját nem a más országok belügyeibe való beavatkozásra alapozza, hanem az alapvető amerikai érdekek előmozdítására.

 Trump csapata értésre adta, hogy saját érdekeinek érvényesítése mellett kész tiszteleten tartani más országok érdekeit is. És ha ezek egybeesnek, az amerikaiak készek lesznek együttműködni másokkal, hogy együttesen érjenek el eredményeket a nemzetközi színtéren

– vélekedett Lavrov. Kitért arra is, hogy a terrorizmus elleni harcban egybeesnek az Egyesült Államok és Oroszország, de több más állam, így Magyarország érdekei is. Emlékeztetett rá, hogy Putyin másfél éve indítványozta a terrorellenes nemzetközi front megalakítását, ez továbbra is érvényes.

Úgy vélte, a leköszönt Obama-kormányzat több jogi „vörös zászlót” és „aknamezőt” hagyott hátra utódjának, így igyekezve megakadályozni, hogy normális kapcsolatok alakuljanak ki Oroszország és az Egyesült Államok között. Emlékeztetett Putyin kijelentésére, miszerint Oroszország kész megtenni a rá eső részt a normalizáláshoz vezető úton, az egyenjogúság, valamint egymás érdekeinek tiszteletben tartása alapján, illetve az érdekek kiegyensúlyozottsága alapján.

Szijjártó Péter úgy vélte:

az a tény, hogy Donald Trump a demokráciaexportot végül kívül kívánja helyezni az amerikai külpolitika fókuszán, szerintem nemcsak Magyarországnak, hanem az egész világnak jó hír.

Azt mondta: ha „politikailag korrektül” akarna fogalmazni – de nem akar –, akkor azt mondaná, hogy sok iránymutatást kaptak az amerikai kormánytól, ha pedig el akarja mondani, mi történt valójában, akkor azt mondja: sok beavatkozási kísérlet történt a magyar belpolitikába amerikai részről.

Rámutatott, hogy Magyarország a világ azon 23 országa közé tartozik, amely valódi katonákat küld az Iszlám Állam elleni harcba, 150 magyar katona szolgál Észak-Irakban. „Kifejezetten pozitívan értékeljük azt, hogy az amerikai elnök is az Iszlám Állam elleni harcra kívánja helyezni a hangsúlyt” – mondta. Meggyőződése, hogy ez az amerikai-orosz kapcsolatok szempontjából is pozitív fejlemény.

Szijjártó szerint, ha pozitív irányba mozdulnak az amerikai-orosz kapcsolatok, akkor az európai-orosz kapcsolatok is jó irányba fognak mozdulni

és az pedig nagyon jó Magyarországnak.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik