Nagyvilág

Átlépte a tízmillió főt Svédország lakossága

A gyors növekedés oka nagyrészt a bevándorlás, de a születések száma is magas.

A svéd statisztikai hivatal pénteken reggel közölte, hogy az ország népessége átlépte a tízmillió főt.

2010-ben még azt becsülték, hogy csak 2021-re lesznek tízmillióan, de a lakosságszám ennél nagyobb ütemben, 2010 és 2015 között évi 4 százalékkal növekedett, ami jóval az egy százalékos EU-átlag felett van.

A hivatal elemzője, Tomas Johansson elmondta: korábban nem számítottak arra, hogy a bevándorlás ilyen mértékű lesz – ez teszi ki a népességnövekedés háromnegyedét. Ugyanakkor a születések száma is magas, évi 20-25 ezerrel haladja meg a halálozásokét.

Az első feljegyzések Svédország népességéről 1749-ből valók, akkor még kétmillióan sem éltek a skandináv országban. A mostani várakozások szerint viszont 2024-re már 11 millióan, 2060-ra 13 millióan lesznek. (The Local)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik