Lettország védelmi egyezményt kötött az Egyesült Államokkal – közölte Raimonds Bergmanis lett védelmi miniszter.
A megállapodás jogalapot teremt arra, hogy amerikai katonák állomásozhassanak a balti állam területén, így kiegészíti azt a már meglévő NATO-egyezményt, amely lehetővé teszi, hogy egy NATO-tagállam a szervezet egy másik tagállamának területére küldjön katonákat.
A csütörtökön aláírt megállapodás fontos lépés a lett védelmi képességek megerősítésében – közölte a miniszter.
Észtország is hasonló egyezmény megkötésére készül, az észt kormány épp csütörtökön hatalmazta fel a védelmi minisztert egy kétoldalú megállapodás aláírására.
A balti államok az utóbbi időben veszélyeztetve látják biztonságukat Oroszország ukrajnai beavatkozása miatt. Az is aggodalmat keltett közöttük, hogy Donald Trump a választási kampánya során többször megkérdőjelezte az Egyesült Államok központi szerepvállalását a NATO-ban. (MTI)