Botrányos körülmények között hantoltak ki egy jeles 20. századi ukrán költőt a prágai központi temetőben lévő sírjából, amelybe egy frissen elhunyt embert temettek.
Ukrán állampolgárok, köztük a prágai ukrán nagykövetség munkatársai tiltakoztak a helyszínen Olekszandr Olesz (1878-1944) ukrán költő és író sírjának megbolygatása ellen. Amikor a sírásók kedden munkához láttak, hogy helyet csináljanak az új halottnak, a tüntetők megpróbálták fizikailag megakadályozni őket az ásásban. Amikor ez végül nem sikerült nekik, azt követelték, hogy adják át nekik a földi maradványokat.
Olesz a 20. század elejei modern ukrán líra egyik legjelentősebb képviselője volt. A polgári forradalmakat még üdvözölte, a bolsevik hatalomátvétellel azonban már nem azonosult, 1919-től Budapesten és Bécsben, majd Prágában élt emigrációban élete végéig, 1944-ig.
A költőt Prága legnagyobb temetőjében, a szecessziós síremlékeiről és számos híres halottjáról híres Olsany temetőben hantolták el. Leszármazottai húsz éve eladták a sírhely bérleti jogát, a vevő nemrég elhunyt, családja pedig a törvényesen birtokolt sírba temette.
A tüntetőkkel dacoló sírásók zsákba helyezték Olesz csontjait, amelyeket egyelőre a temető őriz, arra várva, hogy megállapodás szülessen a sírhely új birtokosai és az ukrán nagykövetség között. A temetőigazgatóság hangsúlyozza, hogy a költő földi maradványairól mindenekelőtt az újonnan megboldogult hozzátartozói jogosultak határozni, akár úgy is dönthetnek, hogy a csontok kerüljenek vissza a sírba, a koporsó fölé.
Olekszandr Olesz az “örök” témákat kedvelte, főleg a szerelemről, az ember és természet meghitt közelségéről írt friss, finom eszközökkel. Az intim lírában érezte magát igazán otthon, de írt egy sor szimbolista drámai etűdöt is. Az emigrációban költészetét fokozatosan áthatotta az otthontalanság érzése, az elveszett múlt iránti nosztalgia, verseiben gyakran feltűntek a népi mondák és legendák motívumai. Az 1970-es években magyarul is megjelent több költeménye gyűjteményes kötetekben.
