Amerikai légicsapás végzett az Iszlám Állam egyik vezetőjével a szíriai Rakkában, akinek köze volt a Charlie Hebdo francia hetilap párizsi szerkesztősége elleni merénylethez – közölték pénteken az amerikai hadsereg névtelenül nyilatkozó tisztségviselői.
A katonai illetékesek szerint Boubaker el-Hakim a szélsőségesek szíriai fellegvárában, Rakkában vesztette életét november 26-án. A tisztségviselők úgy tudják, hogy szerepet játszott a dzsihadisták merényleteinek kitervelésében.
El-Hakim egy 33 éves tunéziai származású francia állampolgár volt. Értesülések szerint
A férfit még a polgárháború előtt tartóztatták le Szíriában, majd kiadták Franciaországnak, ahol 2008-ban hét év börtönre ítélték. 2011-ben szabadult és úgy tudni, hogy Tunéziába távozott.
(mti)