Majdnem kilencmilliárd forintnyi közpénzből építenek központot kifejezetten az akrobatikus rock and rollnak Moszkvában, ez lesz a világ első ilyen létesítménye. Ez az a sportág, amelyben Vlagyimir Putyin legkisebb lánya, Katyerina Tyihonova versenyez, sőt, ő a nemzetközi szövetség alelnöke, az orosz szövetségben pedig a sportággal kapcsolatos fejlesztések felelőse.
A költségeket a moszkvai önkormányzat állja, de a Reuters hírügynökség megjegyzi, hogy nincs bizonyíték arra, hogy a Kreml vagy Tyihonova befolyása állna a döntés hátterében. Ugyanakkor sem az elnök lánya, sem az orosz akrobatikus rock and roll-szövetség, sem pedig a moszkvai önkormányzat sportügyi bizottsága nem reagált a megkeresésükre.
A Kreml szóvivője, Dmitrij Peszkov annyit közölt, hogy „ez az ügy nem tartozik ránk”.
A moszkvai építésügyi bizottság szerint ez a beruházás egy szélesebb körű program része, melyben a város számára fontos sportágak számára építenek létesítményeket.
Oroszországban egyébként mintegy kilencezer aktív versenyzője van az akrobatikus rock and rollnak. A Reuters rámutat: biatlonozóból 19 ezer is van, de ők nem kapnak állami támogatást. Sőt, az orosz íjászok a riói olimpián ezüstérmet nyertek, és 22 ezer versenyző van az országban, és így is csak százmillió forintnyi támogatást kaptak.
Az akrobatikus rock and roll központhoz helikopterleszálló, 25 méteres úszómedence és kétezer fős nézőtér is épül. A nemzetközi sportági szövetség főtitkára azt mondta: meglepődött, hogy mekkora összeget költenek rá, mivel nem tömegsportról van szó. (Reuters)