Horst Seehofer bajor miniszterelnök meghívta Donald Trumpot Münchenbe – közölte a Berliner Morgenpost. Gratuláló levelében a kormányfő kifejtette, hogy a látogatásra alkalmat adhat az 53. müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencia, amely Trump elnöki beiktatása után négy héttel, február 17-én kezdődik.
A fórumon mindig számos állam- és kormányfő, védelmi miniszter és külügyminiszter vesz részt, nemzetközi szervezetek, civil szervezetek és nagyvállalatok vezetőinek részvételével vitatják meg a biztonságpolitika aktuális kérdéseit.
Seehofer az amerikai elnökválasztás után tett nyilatkozataiban óvott Donald Trump elhamarkodott bírálatától. Azt mondta, csak az új elnökkel folytatandó megbeszélések után lehet majd felmérni, hogyan alakulhatnak Németország, illetve Európa és az Egyesült Államok kapcsolatai. (MTI)