Nagyvilág

Sajtófotón szivárogtak ki Trump miniszterjelöltjének tervei

Egyetlen szíriai menekültet sem fogadnának be, a kockázatos térségből érkezőket pedig kemény eljárásnak vetnék alá.

Rendkívül érdekes közös fotó készült Donald Trumpról és a belbiztonsági miniszteri poszt várományosáról, a keményvonalas bevándorlóellenes Kris Kobachról. Nézzék csak meg:

Getty Images Hungary
Getty Images Hungary

Megtalálták? A dosszié a lényeg Kobach kezében. A nagyfelbontású sajtófotót kinagyítva ízelítőt kaphatunk a miniszterjelölt bizalmas terveiből, ez is áll a dokumentum fejlécén: „Belbiztonsági Minisztérium, Kobach stratégiai tervei az első 365 napra”.

Twitter / Mike Monteiro
Twitter / Mike Monteiro

A lap nagy részét persze kitakarja Kobach keze, de néhány pont így is jól olvasható. Kiderül, hogy Kobach újra bevezetné a 2002-től 2005-ig érvényben lévő rendszert, melynek keretében nemzetbiztonsági szempontból szigorú átvilágításnak vetnék alá a kiemelt kockázatú térségből érkező idegeneket. Ezt arra hivatkozva törölték el végleg, hogy nem hatékony, viszont költséges és zaklató.

De Kobach tervei között szerepel az is, hogy a magas kockázatú térségből érkezőket faggassák ki egyebek mellett arról, hogy támogatják-e a saría-jogrendszert, a dzsihádot, és mit gondolnak a férfiak és nők egyenlőségéről, valamint az Egyesült Államok alkotmányáról. A szíriai menekültek befogadását a miniszterjelölt nullára csökkentené.

A következő pont bűnelkövető bevándorlókat említ, és a mexikói határon építendő falról is szó van.

Így fizettetnék ki a falat Mexikóval

Az Amerikai-Iszlám Kapcsolatok Tanácsa riasztónak ítélte Kobach terveit, szerintük a bevándorlókkal szemben tervezett kihallgatási eljárás az inkvizíciót idézi. A szervezet szóvivője viszont azt mondta, nincsenek meglepve, ez összhangban áll Trump csapatának eddigi megnyilvánulásaival.

Múlt héten az NBC arról számolt be, hogy Kobach nyíltan támogatja a muszlimok regisztrációját, és arra is van terv, hogyan kényszerítsék Mexikót arra, hogy kifizesse a határon felhúzandó falat, ahogy azt Trump a kampányban kilátásba helyezte. A mexikói kormányra azzal gyakorolnának nyomást, hogy megakadályoznák, hogy a vendégmunkások pénzt küldjenek otthon maradt családjaiknak. (Esquire)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik