Az amerikai elnökválasztás óta eltelt napok során emelkedett Donald Trump népszerűsége – derül ki a Politico és a Morning Consult felméréséből. Közvetlenül a választás előtt még csak 37 százaléknyian tartották Trumpot támogatható jelöltnek, mostanra 46 százalékra nőtt az elfogadottsága. Eközben 61-ről 46 százalékra esett vissza azok aránya, akik elfogadhatatlannak tartják a megválasztott elnököt.
Nőtt ugyanakkor a leköszönő elnök, Barack Obama elfogadottsága is. Most már 54 százaléknyian mondják azt, hogy megfelelőnek tartják munkáját, és 43 százaléknyian vannak azok, akik elutasítják. A választás előtt 50 százalék volt a támogatottsága és 48 százalék az elutasítottsága.
A Morning Consult kutatási igazgatója azt mondta: Trump elfogadottsága a választók körében új csúcsot ért el azóta, hogy elnökké választották. Az efféle mézeshetek általánosak az új elnökök esetében – jelentette ki, hozzátéve, hogy 2008-as megválasztása után Obama támogatottsága húsz százalékkal emelkedett.
A felmérésből kiderült, hogy a válaszadók több mint fele nem ismeri Trump kabinetfőnökét, Reince Priebust, valamint stratégiai vezetőjét, Steve Bannont, illetve Jeff Sessionst, akit az új elnök főügyésznek készül jelölni.
A felmérést 1885 amerikai választó megkérdezésével készítették, két százalékos hibahatárral.