Nagyvilág

Sarkozy jócskán lemaradt

Francois Fillon volt miniszterelnök áll az élen a francia jobboldal elnökjelölt-állító választásának első fordulójában a szavazatok ötven százalékának összesítése alapján. A volt miniszterelnökre a vasárnapi előválasztáson részt vett francia állampolgárok 43,6 százaléka adta a voksát.

Második helyen áll Alain Juppé volt külügyminiszter és kormányfő 26,7 százalékkal, míg Nicolas Sarkozy volt államfő 22,9 százalékot kapott az első eredmények szerint. Amennyiben a tendencia folytatódik, az exelnök nem jut be a második fordulóba.

A legnagyobb ellenzéki párt, a Köztársaságiak 10 228 választókörzetben rendezett előválasztást, amelyből eddig 5496-ban számolták össze az eredményeket, ez 1,65 millió szavazatnak felel meg – közölte a választást felügyelő párthatóság.

Először rendezett minden választó számára nyitott jelöltállító előválasztást a francia jobboldal fél évvel az elnökválasztás előtt. A november 27-i második fordulóba az első fordulóban első és második helyen végzett jelölt jut be.

(Kiemelt kép: Europress Fotóügynökség)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik