Nagyvilág

Hivatalos: Merkel újra ringbe száll a kancellári tisztségért

A Kereszténydemokrata Unió (CDU) vezető testületeinek tanácskozása után tartott tájékoztatóján Angela Merkel bejelentette: ismét pályázik a CDU elnöki tisztségére, és pártja kancellárjelöltjeként kíván indulni a 2017 őszi parlamenti választáson.

Kiemelte, hogy sokáig mérlegelte a döntést. Szeretné tovább szolgálni hazáját és pártját, akkor is, ha a szövetségi parlamenti (Bundestag-) választást felvezető kampány nagyon nehéz és nagyon másmilyen lesz, mint az eddigiek. Kérdésre válaszolva leszögezte, hogy a 2021-ig tartó törvényhozási ciklus végéig vállalná a német kormány vezetését. A CDU a december 6-án kezdődő kétnapos esseni kongresszusán tart tisztújítást.

A németek támogatják

A Bild am Sonntag című lap megbízásából készített közvélemény-kutatás szerint a németek 55 százaléka támogatja, 39 százaléka pedig ellenzi, hogy Angela Merkelnegyedszer is elvállalja a kancellári tisztséget.

Angela Merkel 2000 óta vezeti a CDU-t – nyolcszor választották meg pártelnöknek -, és 2005 óta Németország kancellárja. A mostani a harmadik kormányfői ciklusa. Amennyiben negyedszer is elnyeri a kancellári tisztséget, megelőzheti a CDU-alapító Konrad Adenauert, aki 12 évig volt kancellár, és behozhatja a csúcstartó Helmut Kohlt, aki 16 évig vezette a német kormányt.

Új stratégia

A CDU elnöksége és választmánya a vasárnap kezdődött kétnapos tanácskozáson véglegesíti a decemberi esseni kongresszusra készített határozati javaslatot. Ennek sajtóértesülések szerint fontos eleme, hogy a pártnak meg kell szólítania a globalizáció és a digitalizáció miatt elégedetlen, és a lecsúszástól, elszegényedéstől, munkanélküliségtől félő választókat, akik a pártrendszer hagyományos szereplőiben csalódva radikális erők felé sodródnak.

Az Iránymutatás nehéz időkben – a sikeres Németországért és Európáért című indítvány szerint vissza kell hódtani mindazon szavazókat, akik “a modernizáció vesztesének tartják magukat, és most még bal- és jobboldali populista pártoknál keresnek menedéket”.

A többek között Donald Trump megválasztott amerikai elnök és a német politika új szereplője, a CDU/CSU-tól jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD) sikerének tanulságait összegző indítvány szerint a kereszténydemokraták felelősséggel tartoznak a politikai spektrum szélei felé forduló választók iránt is, és ez a felelősség a mostani, “nehéz időkben” abban áll, hogy a párt iránymutatással és konkrét megoldásokkal szolgál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik