A következő élő közvetítés része Obama: A jóért harcolni megéri

A törökök Gülen kiadatását remélik Trump győzelmétől

Erdogan csak röviden reagált.

A török miniszterelnök kapott az alkalmon, és ismét a puccskísérlet szervezésével megvádolt hitszónok, Fethullah Gülen kiadatását kérte az Egyesült Államoktól. Binali Yildirim azt mondta, az amerikai-török viszony javulását várja Donald Trump választási győzelmétől.

A kormányfő szerint az új elnök hivatalba lépésével új lehetőségek nyílnak meg, hogy fejlődjenek a kapcsolatok a terrorellenes küzdelem terén.

A török-amerikai barátság új fejezete nyílik meg, mikor rövidesen átadják a terrorszervezet vezetőjét, aki kárt tett ebben a barátságban

– mondta Yildirim Gülenre utalva.

Erdogan elnök csak röviden reagált Trump győzelmére. Azt mondta, reméli, hogy az amerikai nép választása előnyös lépésekhez vezet a világ számára az alapvető jogok, a szabadság és a demokrácia érvényesülését, valamint a régió fejlődését tekintve.

Fethullah Gülen Erdogan első számú politikai ellenfele. Az Egyesült Államok korábban azt közölte: abban az esetben készek kiadni a hitszónokot Törökországnak, ha egyértelmű bizonyítékkal állnak elő arra vonatkozóan, hogy valóban ő szervezte a puccskísérletet. Komolyan vehető bizonyítékkal azonban eddig nem állt elő a török kormány. (Reuters)

Vissza a közvetítéshez
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik