Nagyvilág

Kisgyerekeket késeltek halálra Newarkban, a tettes szökésben

Döbbenetes családi tragédia rázta meg Amerikát: két kisgyerek meghalt, kettő súlyosan megsérült egy tömeges késelésben.

Három ember meghalt Newarkban, New York elővárosában, miután tömeges késelés történt – írja a CBS New York. Az eset helyi idő szerint szombat délután történt, a Hedden Terrace 100-as blokkjában.

Egy 8 éves kislány, egy 11 éves kisfiú és egy 23 éves nő az áldozat – mondta Carolyn Murray megyei ügyész.

Súlyos sérültek is vannak: egy 13 éves (gyaníthatóan) ikerpár, illetve egy 29 éves nő. Mindannyian egy család tagjai. Az ikrek édesanyja arra ért haza, hogy hordágyon viszik el a gyerekeit. A nő ott a helyszínen összeomlott egy környékbeli szerint. A tanú állítja, a támadó erőszakkal juthatott a házba.

A 26 éves Jeremy Arringtont körözik, de egyelőre nem gyanúsítottként, csak tanúként hallgatnák meg.

Arringtonról ettől függetlenül azt írják, voltak már szexuális és erőszakos jellegű ügyei, fegyveres és veszélyes.

Ras Baraka newarki polgármester elmondta, ilyen durva bűntettet 20 éve nem látott a városban. Kérte a lakosságot, hogy vigyázzanak Arringtonnal, de ha tudnak a hollétéről valamit, ne rejtegessék, azonnal dobják fel a hatóságoknak.

A lakosok nem tűntek a tudósításban a feltételezett elkövetővel szimpatizálónak. Egyikük közölte, nagyon gyorsan adja fel magát a tettes, mert ha ők találják meg, nem lesz cella, ami megóvja. 20 ezer dollárt ajánlottak fel a nyomravezetőnek eközben.

A rendőrség amúgy két embert már meghallgatott, akik esetleg szemtanúk lehettek. Arról nem tudni, a gyilkos fegyver előkerült-e már.

Cikkünket frissítjük, ahogy elfogták a tettest.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik